veszélyes út

2021.03.08. 12:21

Befejezte Irakban tett, történelmi látogatását Ferenc pápa

A katolikus egyházfő az utóbbi négy napban konfliktus sújtotta városokba látogatott, muszlim és keresztény vezetőkkel találkozott és a békéről és a békés együttélésről beszélt.

Programjának hivatalos lezárásaként vasárnap – a moszuli és karakosi látogatása után – misét mondott az észak-iraki Kurdisztáni Autonóm Régió székhelyén, Erbílben, egy stadionban, ahol az összegyűlt hatalmas tömeg előtt az egyházfő úgy fogalmazott: „Irak mindig vele fog maradni a szívében”.

„A pápa látogatása reményt és bátorságot ad, olyan mintha egy új életet ünnepelnénk” – mondta egy apáca, aki részt vett az erbíli misén.

A mise után Ferenc pápa találkozott annak a halott kurd kisfiúnak, Alan Kurdinak az apjával, akinek a holtteste 2015-ben, a migrációs válság csúcspontján a partra sodródott Törökországban és a róla készült fénykép bejárta a világsajtót. Az egyházfő együttérzését fejezte ki a férfinak, aki a családjával egy csónakon próbált eljutni Törökországból a görögországi Kos szigetére, de a csónakjuk felborult, és a felesége és két kisgyereke vízbe fulladt.

Ferenc pápa búcsúzik Iraktól a bagdagi repülőtéren
Fotó: Ahmad Al-Rubaye / AFP

A katolikus egyházfő biztonsági és járványügyi aggodalmak ellenére látogatott a többségében síita muszlimok lakta Irakba. Évek óta tervezett útját eddig a térségben dúló konfliktusok akadályozták. A pápa a koronavírus-világjárvány miatt tizenöt hónapja nem tett apostoli látogatást egyetlen országban sem.

A katolikus egyházfő hangsúlyozta: a remény zarándokaként látogat el a háború és terrorizmus sújtotta térségbe, „vigaszt és gyógyulást kérve a sebekre”.

Irakban 1947-ben közel ötmillió keresztény élt, 2003-ra számuk 1,4 millióra csökkent, majd 2015-re néhány százezerre. A most 38 millió lakosú Irakban a hivatalos adatok 590 ezerre teszik a keresztények számát, 122 katolikus plébánia működik, 19 püspök szolgál az országban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!