2021.03.24. 21:35
A szóvivő szerint az Európai Bizottság is felelős a vakcinák késlekedéséért
Nem állítható, hogy az Európai Bizottság egyáltalán nem felelős a koronavírus elleni oltóanyagok szállításainak késlekedéseiért, azonban a végrehajtó testület az európai uniós tagállamokkal együtt tárgyalt az oltóanyaggyártó vállalatokkal az uniós vakcinabeszerzésekre vonatkozó szerződésekről, amelyek egy általános kiszállítási ütemezést is tartalmaznak – mondta Stefan de Keersmaecker, a bizottság illetékes szóvivője az MTI-nek nyilatkozva.
Aláhúzta: az Európai Bizottság a tagállamokkal együtt tárgyalt a beszerzésekre vonatkozó keretmegállapodásról, a tagországok tehát már kezdettől részt vettek a folyamatban. Ezen túlmenően viszont a tagállamok maguk tárgyaltak a vakcinagyártó vállalatokkal, és rendelték meg a vakcinákat, mert a tagállamoknak pontosabb információik vannak arról, hány dózis oltóanyagra van szükségük, mikorra és hova kell azokat kiszállítani.
„Az oltóanyagok kiosztása a tagállamok népességének méretétől függő elosztási kulcs alapján történik, ezt a tagországoknak tiszteletben kell tartaniuk, azonban lehetőségük van arra, hogy meghatározzák a vakcinák szállítási időpontját, és azt, hogy hol, milyen mennyiségben van szükség a vakcinára”
– tette hozzá a szóvivő.
Kitért arra is, hogy abban az esetben, ha a szállítmányozásban késedelem lép fel, akkor a testület irányítóbizottsága a tagállamok képviselővel együtt megvitatja a problémát a vakcinagyártó vállalatokkal.
„A szerződésekben a szállítási ütemezésre vonatkozó rendelkezések kötelező erejűek a vállalatokra nézve”
– hangsúlyozta.
A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy a bizottság Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos vezetésével külön munkacsoportot hozott létre az oltóanyaggyártási kapacitások fejlesztése céljából.
„A bizottság nagyon sokat tesz azért, hogy elhárítsa a gyártási kapacitásokkal kapcsolatban felmerülő akadályokat”
– szögezte le Stefan de Keersmaecker.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten