2021.03.08. 18:54
A szivárványcsaládok miatt vitatkozik Fekete-Győr és Jakab Péter
Tovább mélyül a szakadék a baloldali koalíción belül: most a momentumos Fekete-Győr András kritizálta a jobbikos Jakab Pétert.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke a szivárványcsaládok ellen szólalt fel egy nagyobb interjúban, a Momentum élén álló Fekete-Győr András pedig ezért kritizálta őt egy Facebook-posztban. Ám ha Jakab veszít az előválasztáson, akkor az állítólagos elvei ellenére támogatnia kell majd egy más véleményen lévő jelöltet – írja a Magyar Nemzet.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke úgy fogalmazott a Telexnek adott interjúban a szivárványcsaládokkal kapcsolatban: „soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen” – mondta. A kijelentés érzékenyen érintette a Momentum elnökét, Fekete-Győr Andrást, hiszen az azonos neműek örökbefogadásának joga a baloldali kampány egyik fő eleme. Fekete-Győr András szerint Jakab bántó álláspontot fogalmazott meg, „mert nem szabad azt üzenni, hogy egy gyerek inkább intézményben, ne pedig egy szerető, törődő, akár két azonos nemű szülőből álló családban nőjön fel.”
A Momentum elnöke arról írt, hogy a véleménykülönbség kapcsán a szavazók döntenek az előválasztás során. Abban az esetben, ha Jakab Péter mégsem nyerne az előválasztáson, akkor bármit is gondol a szivárványcsaládokról, a mellé a jelölt mellé kell állnia, amelyik támogatja az egyneműek házasságát – a többi jelöltről ugyanis tudható, hogy ezen az állásponton van – írja a Magyar Nemzet.