2021.03.30. 19:33
A PDSZ baloldali pártként támadja a védekezést
Miután a kormány teljesítette, amit kértek, újabb és újabb követelésekkel állnak elő.
A kormány döntött a tanárok soron kívüli oltásáról. Ezzel teljesítette a PDSZ nevű szervezet minden kérését, a baloldali pártként viselkedő szakszervezet azonban rendre újabb és újabb követelésekkel áll elő. Jól látható, hogy valójában a védekezésben akarnak zavart kelteni – írja az Origo.
A lap felidézi, február végén a PDSZ levélben kérte a miniszterelnököt az iskolák bezárására és a digitális munkavégzés elrendelésére valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén. A kormány egy héten belül ennek megfelelő döntést hozott.
A PDSZ akkori levelében rögzített álláspontja szerint: „ha a zárást követően sor kerül az ágazatban dolgozók beoltására; és szigorú járványügyi protokollokkal felvértezve újra megnyitjuk az intézményeket, akkor nemcsak az általános, de a középiskolások is visszatérhetnének a padsorokba.”
A PDSZ akkori nyilatkozatát az összes baloldali propagandalap mindenféle kommentár és forráskritika nélkül hozta. Majd pedig miután a kormány döntött az időleges zárásról, akkor már arról cikkeztek, hogy a tanárokat is megosztotta az iskolabezárás és nem is lehet olyan gyorsan visszatérni az oktatásba.
Soron kívül oltják a tanárokat
A kormány múlt szerdai ülésén döntött a tanárok soron kívüli oltásáról. A már regisztrált tanárok április 1. és 3. között, a később regisztrálók április 8. és 10. között részesülhetnek az oltásban. Ezt követően április 19-én nyitnak az iskolák. Joggal gondolhatnánk, hogy a PDSZ elégedett. Ha a kormányt nem is, legalább saját magukat megdicsérik: követeléseik teljesültek – írta a Facebookon posztjában Gulyás Gergely.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: „sokan vannak, akik a tanárokhoz hasonlóan munkájukból adódóan naponta sok emberrel találkoznak és nem jutnak soron kívül oltáshoz. A jövő nemzedékek oktatása és nevelése kétségkívül az egyik legfelelősségteljesebb feladat. Ezért volt indokolt a PDSZ kérése és a kormány döntése„. „A szakszervezet kérésének teljesítése után is a kormányt szidalmazza és a tanárokat próbálja – egyébként sikertelenül – az iskolák több mint három hét múlva esedékes nyitása ellen hangolni.
Nem nyugszik a PDSZ
A PDSZ, miután a kormány soron kívül oltja a pedagógusokat, azzal kezdett támadásba, hogy mégsem lehet nyitni, mert nem alakul ki megfelelő védettség. Ezzel szemben a valóság az, hogy már az első oltás után kialakul a védettség. A tanárok a Pfizer-vakcinát kapják, ennél a vakcinánál már az első oltás után 80 százalékos védettség alakul ki – ez régóta ismert adat. Amikor a keleti vakcinák ellen akartak hergelni, a baloldali médiumok ezt lelkesen ismételgették (most, persze, hallgatnak róla).
A PDSZ most mégis azt állítja, hogy meg kell várni a második oltást, majd utána még két hetet, csak akkor lehet kinyitni az iskolákat. Ezzel másfél hónap telne el.
Jól látszik, hogy miközben a kormányzat a PDSZ minden kérését teljesítette, addig a szervezet továbbra is a védekezés ellen hergel a baloldali propagandasajtóval együttműködve.
Eközben akár más csoportok is igényelhetnék a soron kívüli oltást – hiszen például a bolti eladók is rengeteg emberrel találkoznak napi munkájuk során – írja az Origo.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten