incidens

2021.01.28. 20:43

Méreg érkezett egy borítékban a tunéziai államfői hivatalba

A levelet kibontva az egyik munkatárs megbetegedett és időlegesen megvakult.

Kaisz Szaíd tunéziai elnöknek címzett üres boríték érkezett a héten az észak-afrikai ország államfői hivatalába, a levelet kibontva az egyik munkatárs megbetegedett és időlegesen megvakult – közölte csütörtökön a hivatal.

A tájékoztatás szerint az államfő jól van, mivel hozzá nem jutott el a küldemény. Az incidenst az államfői hivatal „gyatra mérgezési kísérletnek” minősítette.

A borítékon feladót nem tüntettek fel. A hivatalvezető nyitotta ki, de üres volt. Azonban „amint kinyitotta, rosszul lett, majdnem elájult, szinte teljesen elveszítette látását, és fejfájása alakult ki” – áll a közleményben. A hivatalvezetőt egy katonai kórházba szállították. Egy másik munkatársnál hasonló tünetek mutatkoztak, de jóval enyhébb formában.

A borítékot iratmegsemmisítőbe tették, a maradványokat pedig a belügyminisztériumba vitték elemzésre. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen anyag lehetett a küldeményben.

Az észak-afrikai országban január 16. óta tiltakozások folynak az egyre romló gazdasági helyzet és a koronavírus-járvány okozta válság miatt.

Hisám Masísi miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy átalakítja kormányát, lecserél 12 minisztert. Egyben nemzeti párbeszédet szorgalmazott, és gazdasági reformokat ígért a magas munkanélküliség és a közszolgáltatások silány volta miatti tüntetések lecsillapítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!