Ország-világ

2021.01.31. 11:11

Folytatja az Alkotmánybíróság a HVG-ügy vizsgálatát

Két hét leforgása alatt másodszor szerepel az Alkotmánybíróság (AB) napirendjén a HVG karácsonyi címlapjának ügye.

A hetilap 2014-ben egy XVII. századi festményt alakított át úgy, hogy az újszülött Jézus helyére egy kupac aranypénzt, a Szent Család tagjai és a pásztorok arcának helyére pedig magyar politikusok és közéleti szereplők képmását illesztette. A testület majdani döntése már csak azért is érdekes lehet, mert könnyen megeshet, hogy a Népszava elhíresült karikatúrája is az AB előtt köt majd ki – írja a Médiapiac.

Kedden újra napirendre veszi az Alkotmánybíróság (AB) a HVG 2014-es karácsonyi címlapja miatt indult ügyet. A testület eljárása nem a legújabbak közül való: a procedúra 2017 elején vette kezdetét, most azonban mintha mégis felgyorsulni látszana az ügyintézés, hiszen január közepén már foglalkoztak az alkotmánybírók a témával.

Két hét alatt így már másodszor szerepel az eset a jelenleg 14 tagú grémium teljes ülése előtt.

Átfestett festmény

Az ügy előzményei – mint azt korábban részleteiben is megírtuk – egészen 2014 karácsonyáig nyúlnak vissza.

A HVG akkori, december 20-i számának címlapján Gerard Von Honthorst A pásztorok imádása című, 1622-es festményét szerepeltette, kissé átalakított formában, az újság ugyanis az eredeti szereplők helyére magyar politikusok, közéleti résztvevők arcképét tette.

A megváltoztatott képen például Szűz Mária helyére Vida Ildikó akkori adóhivatali elnök került, Szent József arcát Rogán Antaléra cserélték ki, a pásztorokét Habony Árpád, Szijjártó Péter és Lázár János képmása váltotta fel, miközben a gyermek Jézust egy rakás aranypénzzel helyettesítették.

A cím pedig ez volt: Nagy Harácsony.

Megsértették a nem vallásos embereket is?

A címlap miatt személyiségi jogi per indult, a bíróságok azonban nem találtak kivetnivalót a hetilap illusztrációjában. Az ügy ezután került – alkotmányjogi panasz nyomán – az AB elé.

„A címlap minden újságosbódén, hirdetőoszlopokon és az újság honlapján is látható volt. Mindezt adventi időszakban, amikor a vallásos – valamint a nem vallásos, de a keresztény kultúrát magukénak valló – emberek karácsony ünnepére készültek” – érvelt a 2017-es beadvány, amely megemlítette azt is: a HVG címlapja a vallásos érzületet sértő, indokolatlanul bántó módon ábrázolta a keresztény szimbólumokat, azokat a harácsolás és a pénzimádat jelképeiként állítva be.

Ez pedig – folytatódott az érvelés – lényegében a keresztény jelképek kigúnyolása, egyben gyűlöletkeltés.

A Népszava követheti a HVG-t

Könnyen megeshet, hogy nem ez lesz az AB-n az utolsó olyan ügy, amely amiatt indul, mert valamilyen, sajtóban megjelent illusztrációt kereszténygyalázásnak találnak érintettek, akik az igazságszolgáltatás útján próbálnak meg elégtételhez jutni.

Ilyen lehet a Népszava azóta elhíresült karikatúrája, amelyen a feszületre tekintő Müller Cecília országos tiszti főorvost ábrázolták ezzel a felirattal: „Alapbetegsége függőséget okozott”.

A karikatúra miatt indult perben az elsőfokú bíróság nem ítélte el az illusztrációt, ezután több egyházi elöljáró közös nyilatkozatot fogadott el. „Az egyházi közösségek vezetői kifejezésre juttatták, hogy nem nézhetjük tétlenül Isten kigúnyolását és hitünk meggyalázását” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az eljárást megindító Vejkey Imre.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője rögzítette: fellebbezni fog az elsőfokú ítélet ellen. „A szóbeli ítélethirdetésekor elhangzott, hogy a karikatúrát a társadalom többsége viccesnek találhatja, ez az általános társadalmi felfogás a kérdésben. Az egyházak közös tiltakozása nyomán azonban az érvelés megdőlt, igenis sérti a hívő embereket a rajz” – vélekedett Vejkey Imre, hozzáfűzve: szükség esetén akár a Kúriára is elmegy, s ha kell, az Alkotmánybíróságig is elviszi az ügyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!