tárgyalás

2020.10.23. 18:52

Líbiában azonnali és tartós fegyverszünetről állapodtak meg a szembenálló felek

A lépés fontos fordulópont a béke és a stabilitás megteremtéséhez.

Azonnali és tartós fegyverszünetről állapodtak meg a líbiai szembenálló felek pénteken az ENSZ égisze alatt Genfben tartott tanácskozásukon.

A Nemzetek Palotájában rendezett találkozóról közleményt adott ki az ENSZ líbiai különleges missziója, amely szerint a lépés fontos fordulópont a béke és a stabilitás megteremtéséhez.

Stephanie Williams, az ENSZ-főtitkár líbiai politikai ügyeiért felelős helyettes különmegbízottja azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy tanúja lehetett ennek a történelmi pillanatnak. Arabul elmondott beszédében hangsúlyozta, gratulál a résztvevőknek az elért eredményhez.

A kőolajban gazdag Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, miután a NATO támogatását élvező fegyveres felkelők elűzték a hatalomból és meggyilkolták Moammer Kadhafi diktátort. Az ország azóta lényegében két részre szakadt: a nyugati országrészt és benne a fővárost, Tripolit a nemzetközi közösség által elismert egységkormány irányítja.

A keleti országrészt a bengázi katonai akadémián végzett Halífa Haftar tábornok ellenőrzi. Mindkét felet különböző országok támogatták eddigi harcaikban.

A felek az elmúlt hetekben Genfben ültek össze, hogy megállapodjanak a tartós fegyverszünet feltételeiről. Erről Williams azt mondta, „hosszú és nehéz út vezetett idáig. A született eredmény elérését a (felek) hazaszeretete tette lehetővé.”

A különmegbízott később a sajtónak azt mondta, hogy átfogó és állandó, azonnal hatályos nemzeti megállapodás született.

Ennek együtt kell járnia azzal, hogy távoznak az országból a zsoldosok, külföldi harcosok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!