Ország-világ

2020.08.03. 15:29

Hazugságok sorozatával bukott már le a HVG tulajdonosa

A HVG Magyarország egyik legismertebb baloldali propagandafelülete, ennek ellenére a lap tulajdonosa egész életében próbálta kerülni a nyilvánosságot – kezdi a Szauer Péter tulajdonos-vezérigazgatót bemutató írását az Origo. – A baloldali média nagy hatalmú urának karrierje még a rendszerváltás előtt indult, amikor társaival 1979-ben megalapította a Heti Világgazdaságot. A szocializmusban az ilyesmi nem ment könnyen, ehhez finoman szólva is jó politikai kapcsolatokra volt szükség – közli a portál, hozzátéve, hogy pályafutása során botrányt botrány követett: lapja többek között hamisított videót, álriportot és a tulajdonos sérelmeiről szóló álleleplezést is közölt, mindennek azonban semmilyen valódi következménye nem lett.

Bár a HVG folyamatosan azzal kérkedik, hogy a rendszerváltás előtt is kritikus hangnemet ütött meg az elnyomó állampárttal szemben, ez legfeljebb a kommunizmus összeomlása előtti egy-két évre igaz. Újságjuk a klasszikus álbátor sajtótermék volt: mindig vigyáztak – főleg az első tíz évükben – hogy esetleges bírálatuk az állampártnak ne fájjon. Szauer előbb rovatvezetőnek, majd főszerkesztő-helyettesnek küzdötte fel magát, hogy aztán 1989-től ügyvezető igazgatóként irányítsa a lapot megjelentető HVG-cégcsoportot. Szauer tehát még a szocializmusban megalapozta jövőjét, és persze politikai kapcsolatrendszerét – olvasható az Origo cikkében.

Családtagokat helyezett pozícióba

Karrierje a rendszerváltás után sem siklott ki, sőt sikerült egyet előrelépnie azzal, hogy 2003-ban a társaság elnök-vezérigazgatója lett. Baloldali kapcsolatait mindvégig megőrizte: mai napig jó viszonyt ápol több szocialista, DK-s és momentumos politikussal. Tavaly márciusban

fiát, Szauer Tamást nevezte ki a HVG Zrt. marketing- és terjesztési részlege igazgatójának, aki 2017 környékén a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója volt.

Ebben az időben gyakran jelentek meg a radikális baloldali pártot támogató cikkek a HVG-n. Felesége, Gyimesi Zsuzsa szintén az újságnál kapott állást, a gasztrorovat munkatársaként szerepel a lap impresszumában. Lánya, Szauer Judit szintén kapott szereplési lehetőséget a baloldali lapban: 2018-ban Meghekkeltük a Balatont címmel jelent meg vele egy interjú, ahol gasztrokommunikációs szakértőként mutatták be, ám mint édesanyja esetében, itt is elhallgatták, hogy a lapot kiadó cégcsoport vezetőjének meglehetősen közeli rokonáról van szó.

Az egyik legnagyobb hazugság

Szauer lapjához köthető a rendszerváltás utáni talán legnagyobb hírhamisítási botrány: 2013 októberében a HVG előállt egy felvétellel, amelyet Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján címmel tett közzé. A cikk bevezetőjében egyebek között azt állították, „egyértelmű bizonyíték került elő arról, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson”. A szocialisták komplett kommunikációs hadjáratot terveztek építeni a Szauerék által közölt videóra. Mesterházy Attila, az MSZP akkori elnöke sajtótájékoztatón kürtölte világgá, hogy a Fidesz választási csalást követett el Baján, ahol pár nappal korábban tartották az időközi választás második fordulóját, amelyet a kormánypárt jelöltje nyert. A videóról már aznap estére kiderült, hogy hamis. Az MSZP és a Hvg.hu még napokig tagadta ezt, de a rendőrség végül megerősítette, hogy a felvétel hamis, és azonosították a szereplőit és helyszíneit is.

A HVG részéről Gavra Gábor főszerkesztő bukott bele a botrányba.

Gavra kiesése után Szauer komoly főszerkesztő-válogatásba kezdett, végül Sztaniszláv Andrást nevezte ki a hetilap és az internetes felület közös vezetőjének. Csakhogy pártfogoltjáról kiderült, hogy egyrészt Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszter sajtósaként dolgozott, másrészt a szlovákiai bejegyzésű, StarLimo nevű cégét a Simon Gábor százmilliós korrupciós ügyében kiemelt szerepet játszó, később öngyilkosságot elkövető Welsz Tamásnak adta el. A szerkesztőség fellázadt a szocialista káder érkezése miatt, így a tulajdonos-vezérigazgató kénytelen volt új főszerkesztő után nézni. Ez is jól mutatja, hogy Szauer Péter egyértelműen a baloldal lekötelezettje, legyen szó az MSZP-ről, Gyurcsány Ferencékről, vagy éppen a Momentumról.

Ismét kiderült, hogy hazudtak

Bár a bajai videóhamisítás volt a leggátlástalanabb eset, a Szauer-lap hazugságai kimeríthetetlenek. Egy másik emlékezetes történet volt, amikor pitiáner módon a tulajdonos és a lánya sérelméről jelent meg egy lejárató cikk a felületen. 2017 novemberében egy név nélküli írás jelent meg a Hvg.hu-n arról, hogy az egyik fapados budapesti járaton egy stewardess állítólag minősíthetetlen hangnemben beszélt az egyik utassal a felszállást megelőzően, majd amikor az utas lánya ezt kikérte magának, rendőrökkel parancsolták le őket a fedélzetről. A cikkben nem nevezték meg, kik voltak az érintettek, csakhogy később kiderült, Szauer Péter HVG-tulajdonosról és lányáról volt szó. Az eleve súlyos etikai kérdéseket vetett fel, hogy mennyiben tekinthető objektívnek úgy egy írás, hogy az

az újság tulajdonosának sérelmeiről szól, ráadásul ezt a nagyon fontos tényt elhallgatják a nyilvánosság elől.

A HVG cikkével azonban nemcsak ez volt a probléma, hanem az is, hogy egy olyan történettel akarták lejáratni a légitársaságot, ami nem volt igaz. Mint kiderült, az írás tele volt egyértelmű hazugságokkal, a publikálást követően tizenhétszer kellett rajta módosítani. Többek között azért, mert egy olyan stewardess képét közölték, aki nem is volt a gépen. Később a légitársaság a hazugság miatt feljelentette az újságot.

Álriport és kampánysegítség baloldali politikusnak

Sajtóetikailag szintén megkérdőjelezhető volt, amikor a baloldali lap egy álriportot közölt a Billy Elliot-musicalről. 2018 nyarán az Erkel Színház ritkította a musical előadásainak számát, mert nem fogyott el elég jegy. Ekkor a HVG ideológiai síkra terelte a történetet. A újság azzal próbálta megmagyarázni az előadások törlését, hogy az érintette a homoszexualitás kérdését. Ennek érdekében egy olyan anyagot jelentettek meg, amelyben nem létező nézők mondták vissza a lap állításait. Az álriport hatalmas felháborodást okozott.

Fideszesek halálával viccelődtek

Szauer baloldali alapállása közismert, amit jól mutat, hogy lapjának dolgozói előszeretettel támadják alpári módon a kormányt és annak támogatóit. A legutóbbi uniós választás napján a HVG egyik alkalmazottja több százezer fideszes halálával viccelődött.

„Vigyél magaddal még egy embert! Hátha leszakad a híd!”

– írta a közösségi oldalán közzétett, saját gyártású képére, amelyen a békemenet résztvevői láthatók, amint a Margit hídon sétálnak. Megnyilvánulásának semmilyen következménye nem lett, pedig a lap alkalmazottjának nem ez volt az első botránya.

A tavalyi önkormányzati választási kampányban kiderült, hogy élő kapcsolat van a HVG és a baloldal között, a lap politikai megrendelésre készíti a cikkeit. Pikó András momentumos polgármesterjelölt ugyanis egy facebookos csoportban azzal dicsekedett, hogy

„két újságíró külön is foglalkozik Józsefvárossal majd a HVG-nél”.

Címkék#HVG#Origo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!