2020.07.14. 14:54
Fejbe lőttek egy fiatal anyukát a BLM-aktivisták, mert azt mondta: minden élet számít
A 24 éves Jessica Doty Whitaker gyilkosai egy hároméves kisfiút tettek félárvává.
Jessica Doty Whitaker és három ismerőse Indianapolis egyik utcáján sétált, mikor egy ötfős, BLM-szimpatizánsokból álló társasággal találták szembe magukat. A két csoport között kisebb vita alakult ki azon, hogy a nő azt mondta az aktivistáknak, hogy „All Lives Matter”, vagyis „Minden Élet Számít” – írja a 888.hu.
Nem sokkal ezután az is kiderült, hogy a gyilkosságot egy ötfős „antifasiszta” csoport követte el, négy férfi és egy nő.
Már az első összeszólalkozáskor előkerültek a fegyverek, ekkor azonban még meghátráltak, hogy később lesből támadhassanak.
A 24 éves Jessica Doty Whitakert és ismerőseit az egyik BLM-aktivista már a helyszínen le akarta lőni, de a későbbi áldozat vőlegénye is elővette a fegyverét, ezzel akkor még sikerült elhárítani a támadást.
A brutális gyilkosság után az áldozat vőlegénye is leadott néhány lövést, de a sötétben senkit nem sikerült eltalálnia.
Jessica Doty Whitakert azonnal kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni. Az ápolóként dolgozó nő egy hároméves kisfiút hagyott maga után – olvasható a 888.hu oldalon.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten