kár kihagyni

2020.06.13. 13:46

Meglepő kéréssel állt elő első magyarországi látogatásán a szlovák miniszterelnök

A történet ott kezdődik, hogy Babis cseh miniszterelnök, néhány napja Lednicén, a visegrádi országok idei második csúcstalálkozóján valamit belesúgott az újdonsült szlovák miniszterelnök, Igor Matovič fülébe.

Igor Matovics hallgatott a cseh jó szóra és a tegnapi budapesti látogatása délutánján váratlanul meglepő kéréssel állt elő – írta meg a Ripost.

„Normafa!”

– mondta elbűvölő szlovák kiejtéssel és a miniszterelnöki karaván máris az Istenhegyi út felé vette az irányt. Nem volt ilyesfajta kitérő a hivatalos programban, de a kedves vendég szava nyilvánvalóan parancs.

Időközben kiderült, hogy

a cseh miniszterelnök négyszemközt, bizalmasan meghagyta szlovák kollégájának, ha Budapesten jár ki ne hagyja a Normafát. Azaz a rétesezőt a Normafánál.

Mert hogy szerinte (és nemcsak szerinte) a világ egyik legjobb süteményét kapni ott fenn a Svábhegyen. Ezt kihagyni Budapesten szerinte több, mint vétek.

Igor Matovics nem bánta meg, hogy hallgatott Babisra, ugyanis lelkesen posztolt a sütizésről egy képet az Instagramon, méghozzá egy talányos mondat kíséretében.

A szöveg fordítása: “A munkát a legjobb módon értékeltük”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!