Trump nehéz helyzetben van

2020.06.11. 09:23

Lánczi Tamás: a tüntetések célja a fekete szavazók aktivizálása

Az elemző szerint terrorszervezet a tüntetések mögött álló „Black lives matter” (Számítanak a fekete életek) mozgalom.

A fekete szavazók aktivizálása a célja az Egyesült Államokban zajló tüntetéseknek – mondta Lánczi Tamás politológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint terrorszervezet a tüntetések mögött álló „Black lives matter” („Számítanak a fekete életek”) mozgalom, amely azért jött lére, hogy provokációval aktivizálja a szavazókat.

A fekete közösség 2016-ban cserben hagyta a választáson a demokratákat, és a párt most is attól tart, hogy nem mennek majd el szavazni

- tette hozzá.

A szervezet indítását Soros György kilencmillió dollárral támogatta, az amerikai média többsége pedig szimpatizál velük, ezért az erőszakos cselekményekről nem adnak hír vagy mentegetik az elkövetőket

- jelentette ki.

Donald Trump amerikai elnök nehéz helyzetben van, mert ha túl erős intézkedéseket hoz, azzal a fekete szavazókat idegeníti el, ha pedig nem lép fel a tüntetések ellen, akkor a rendpártiak fordulnak el tőle – vélekedett Lánczi Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!