Írdalá.hu: közel van már az egymilliós határ

Összefogott a magyarság, és százezrek álltak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése mögé, így összegyűlhet a május 7-i határidőig az egymillió aláírás, amit óriási eredménynek tartok – erről beszélt Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke.

A tét az, ha a tavaly májusban indult petíció sikeres lesz, akkor a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra. Ehhez azonban az kell, hogy az egymillió aláírás úgy gyűljön össze, hogy a támogatók száma hét európai uniós tagállamban is elérje a szükséges limitet – ismerteti a Magyar Nemzet.

Ez eddig Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában sikerült, így további négy országban kellene még összegyűlnie a kellő számú aláírásnak, amihez nagy csoda kell. Pesty László azonban reméli, a gyűjtés végére nem csak az egymilliós határ, hanem ez is teljesülni fog – írja a lap.

„A tavaly május 7-én indult kezdeményezést az első kilenc hónapban mindössze ötvenezren támogatták, így addig a kívánt mennyiség öt százaléka jött össze. Január végén a nyakamba vettem az ügyet és többekkel elkezdtünk dolgozni, amelynek eredményeként lassan elkezdtek gyűlni az aláírások. Közben jött a koronavírus-járvány, leállt a papíralapú aláírásgyűjtés, így a kampányt teljes egészében az online térben kellett felépíteni” – mondta a Magyar Nemzetnek Pesty László.

A dolog azonban működött, mert amíg nagypéntek körül napi ezer támogató jelentkezett,

múlt pénteken már 23 ezer, szombaton negyvenezer, vasárnap pedig 75 ezer aláírás gyűlt össze. Ha ebből indulunk ki, akkor május 7-én éjfélig teljesíthető lehet az egymilliós határ.

„Eddig úgy állunk, hogy főként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Agrárszövetség közreműködésével papír alapon 210 ezer aláírás gyűlt össze. Ez, ami biztos, nem valószínű, hogy papír alapon további nagyszámú aláírás lapulna szerte Európában. Ehhez jön hozzá az online eddig összegyűlt több mint 550 ezer támogatás, vagyis

május 7-ig még 240 ezer aláírásra van szükség, ami hatalmas feladat, de semmi sem lehetetlen

– emelte ki a petíció kampányfőnöke.

Pesty László hangsúlyozta,

azt már mindenképpen elérték, hogy a román nacionalisták nem röhöghetnek a markukba, de reméli, meglesz a kitűzött cél is.

Ezen több tucat aktivista dolgozik napi 15–17 órában hetek óta.

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel.

A petíció elérhető az irdala.hu weboldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!