együttműködés

2019.01.04. 22:45

A francia elnök kész a lakosság követeléseinek megfelelő átalakításokra

Macron elismerte, hogy sok francia életkörülménye semmit sem változott.

Emmanuel Macron francia elnök kész a lakosság követeléseinek megfelelő, mélyreható átalakításokra – közölte pénteken Benjamin Griveaux kormányszóvivő. A francia államfő ezt az idei év első kabinetülésén közölte, utalva a sárgamellényesek tüntetéssorozatára egyebek között a megélhetési feltételek javításáért.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánynak még tovább kell mennie a megkezdett átalakításokban, sokkal radikálisabbnak kell lennie módszereiben és cselekedeteiben – fogalmazott a kormányszóvivő. Teljes mértékben választ kell adni a franciák törekvéseire és vágyaira, amelyeket a hatalom tudomására hoztak.

Griveaux kijelentette: a kormány örömmel fog ennek megvalósításán dolgozni a hatalmi szervekkel, területi képviselőkkel, és azokkal együttműködve, akik őszintén változást akarnak elérni az országban.

Macron elismerte, hogy sok francia helyzete szinte semmit sem változott a jövedelmükre és életkörülményeikre vonatkozóan. Ugyanakkor leszögezte: a kormány jó irányba halad e helyzet javításához – tudatta Griveaux.

A szóvivő kijelentette: a kormány konkrét válaszokat adott a sárgamellényes tüntetők „első, törvényes törekvéseire”. Kitért azokra is, akik a kormány ajánlata után is utcára vonultak. Róluk azt mondta, hogy provokátorok, akik lázadást akarnak szítani, hogy végül megdöntsék a kormányt.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára az ellen tiltakozva, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melynek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Griveaux emellett közölte: hamarosan megkezdődik az elnök által ígért széleskörű nemzeti konzultáció Franciaországban, ami jó lehetőséget biztosít az állampolgároknak ahhoz, hogy kifejezésre juttassák véleményüket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azok, akik továbbra is a zavargásokat részesítik előnyben , nyilvánvalóan nem akarnak részt venni a nemzeti vitában, amely kifejezetten fontos lesz az ország számára a jelen helyzetben.

Macron a kabinetülésen megerősítette: a kormány eltökélt abban, hogy megakadályozzon mindennemű jogellenes cselekményt. „Senki sem áll a törvények felett” – szögezte le a francia államfő.

Szombatra újabb tüntetéseket tartanak a tiltakozók Párizsban és több más francia városban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!