sárgamellényes tüntetés

2018.11.30. 20:01

Vízágyúkkal oszlattak, sokakat előállítottak Brüsszelben

Vízágyúkat és könnygázt vetett be a belga rendőrség pénteken Brüsszel belvárosában a belga kormány gépjárműveket érintő adópolitikája miatt szerveződött, sárgamellényes tüntetők feloszlatására, akik közül több mint hatvan embert őrizetbe vettek.

A helyi média tájékoztatása szerint erőszakba torkollott a belga fővárosba szervezett, békésen kezdődött tiltakozás péntek délután – számolt be róla az MTI.

A közösségi média felületén meghirdetett spontán megmozdulás néhány száz résztvevője közé arcukat kendővel eltakaró, kapucnit viselő emberek vegyültek, akik nekirontottak a rendőröknek, két rendőrautót megrongáltak, majd felgyújtottak. Majd kövekkel, útjelző táblákkal és minden mozgatható eszközzel megdobálták a belga szövetségi miniszterelnöki hivatal épületét.

A rendőrség vízágyúk és könnygázgránátok segítségével oszlatták fel a belvárosban menetelve komoly forgalmi dugókat okozó tömeget. Mint elmondták, a demonstrációt megelőzően a rendőrség már több mint 60 embert előállított, akik úttorlaszokat emeltek és kukákat gyújtottak fel a városban, a megmozdulás folyamán további tucatnyi rendbontót fogtak el.

Charles Michel belga miniszterelnök az egyik közösségi oldalra feltöltött üzenetében kijelentette, nincs büntetlenség az elfogadhatatlan erőszakért. A rendbontókat meg kell büntetni! – emelte ki.

Jan Jambon belga belügyminiszter felháborítónak nevezte a rendőrök elleni erőszakos fellépést, akik „minden nap a legtöbbet teszik a polgárok és a társadalom védelme érdekében”.

Philippe Close, Brüsszel főpolgármestere üzenetében kijelentette, bárki, aki folytatja a tüntetést, előállítható.

A franciaországi tüntetőkkel rokonszenvező belga megmozdulások nem az üzemanyag adóemelése ellen, hanem a kormány gépjárműveket érintő valamennyi adópolitikája, valamint a fűtőolaj és az elektromos áram magas ára miatt szerveződtek. A belgiumi megmozdulások két hete kezdődtek. A sárgamellényesek főként az ország déli részén, Vallóniában barikádokat emeltek, bevásárló központokat és töltőállomásokat zártak el a forgalomtól.

Franciaországban, a tiltakozó autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényesek mozgalmához tartozók forgalomlassítással és útlezárásokkal utasítják el az üzemanyag környezetvédelmi adójának január 1-től tervezett emelését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!