Kiállásra van szükség

2018.11.22. 19:39

Legyünk mindannyian Felvidéki Harcosok!

Így hív minden focikedvelő magyart a szlovák terrorelhárítás által elhurcolt dunaszerdahelyi drukkerek melletti kiállásra a Körkép című felvidéki hírportál főszerkesztője.

Dunaszerdahely, 2017. november 3. Szurkoló a dunaszerdahelyi felújított Mol Arénában az FC DAC - SK Slovan Bratislava mérkõzésen 2017. november 3-án. Háromezer férõhellyel bõvült a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 futballklub otthona, így már közel tízezer szurkoló láthatja a csapatot a Mol Arénában. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Krizsán Csaba

Amint arról korábban hírt adtunk, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) terrorellenes egysége kedden hajnalban rajtaütést hajtott végre, amelynek során őrizetbe vették a dunaszerdahelyi FC DAC futballcsapat Felvidéki Harcosok nevű szurkolói csoportjának több tagját.

A 15 magyar nemzetiségű fiatalembert emberi jogok elnyomását célzó csoportok, szimbólumok propagálásával, extrémizmussal gyanúsították meg, amiért akár 4-től 8 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Piros-fehér-zöldbe burkolódzott DAC-drukkerek a tavaly megújult arénában
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Király Zsolt főszerkesztő a Körkép című hírportálon megjelent cikkében felidézi, hogy a Dunaszerdahelyi labdarúgócsapat mindig számíthatott Felvidéki Harcosok nevű szurkolói csoportjára. Tagjai ott voltak a csallóközi együttes minden összecsapásán, még a távoli grúz fővárosban, Tblisziben is, sőt a magyar válogatott marseille-i, Izland ellen vívott Eb-mérkőzésén is képviseltették magukat.

A főszerkesztő azonban rámutat:

most a szlovák kommandósok által előállított és extrémizmussal vádolt tizenöt magyar fiatalembernek van szüksége a mellettük való kiállásra,

ezért arra buzdítja a felvidéki magyarságot, hogy az FC DAC szombaton 15 órakor kezdődő meccsén, amelyet a magyarlakta város csapata az AS Trencsén ellen játszik, töltsék meg a tavaly megújult – nemrégiben pedig egy futballakadémiával is kibővült – dunaszerdahelyi MOL Arénát, és legyenek mindannyian Felvidéki Harcosokká.

A publicista a dunaszerdahelyi ultrák ártatlanságát hangsúlyozva annak a vélekedésének is hangot ad írásában, hogy

a szlovák rendőrség „támadása az egész magyarság ellen irányult”.

Arra figyelmeztet:

„Ha elviszik harcosainkat, magunk is védtelenekké válunk. Ha viszont a hatalom látja, hogy az utánpótlás korlátlan, és ha kell, mi magunk is harcosokká válunk, akkor legközelebb meggondolják, mit lépjenek.”

Király Zsolt cikkében arra is emlékeztet, hogy a dunaszerdahelyi szurkolóknak legutóbb tíz évvel ezelőtt gyűlt meg a baja a szlovák rendőrséggel az FC DAC és a Slovan közötti mérkőzésen, amikor a rohamrendőrök a stadionban támadtak rájuk.

Az ügy kapcsán közleményt adott ki az FC DAC is, amelyben csodálkozását fejezi ki amiatt, hogy a szlovák rendőrség egy olyan illusztrációs fényképet tett közzé a Facebook-profilján, amelyen a klub címere is látható. Továbbá kijelentik azt is, hogy az említett zászlón semmi olyan szimbólum nem látható, amely megszegi a Szlovák Köztársaság törvényeit.

Szlovák és román módi

A dunaszerdahelyi DAC-drukkerek helyzete kísértetiesen hasonlít annak a két székely fiatalembernek az esetére, akiket a román hatóságok börtönöztek be terrorizmus vádjával. Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét július elején 5-5 éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Bár első fokon a bukaresti táblabíróság a vádak nagy része alól felmentette őket, és csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért szabott ki rájuk annyi szabadságvesztést, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, a legfelsőbb bíróság a büntetőjogi besorolást terrorista cselekményekre változtatta, és elrendelte a bebörtönzésüket. Másokat pedig a temerini fiúk sorsára is emlékezteti ez a szomorú eset.

Borítókép: Szurkoló a dunaszerdahelyi Mol Arénában az FC DAC – SK Slovan Bratislava mérkőzésen 2017. november 3-án

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!