Súlyos állítások

2018.10.04. 05:52

London Oroszországot vádolja több kibertámadás végrehajtásával

Az Egyesült Királyság szerint az orosz katonai hírszerzés (GU) felelős az elmúlt évek legsúlyosabb kibertámadásaiért, és Moszkva így törekszik a nyugati demokráciák stabilitásának aláaknázására – derül ki a brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) csütörtökön ismertetett értékeléséből.

Az NCSC szerint „szinte bizonyos”, hogy Oroszország áll a tavalyi BadRabbit zsarolóvírusos támadás, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elleni hackerakció, az amerikai Demokrata Párt elleni támadás és egy brit tévécsatorna e-mailjeinek ellopása mögött is.

„Az üzenetünk világos: szövetségeseinkkel együtt feltárjuk a GU próbálkozásait a nemzetközi stabilitás aláásására, és válaszolni fogunk rájuk” – tette hozzá Jeremy Hunt brit külügyminiszter vezetője.

Az NCSC szerint a GU-nak köze van egy sor hackercsapathoz, így a Fancy Bear, a Sofacy, a Pawnstorm, a Sednit, a CyberCaliphate, a Cyber Berkut, a Voodoo Bear és a BlackEnergy Actors tevékenységéhez is.

„Ez a viselkedés azt bizonyítja, hogy (a GU) fittyet hány a nemzetközi jogra és a lefektetett szabályokra, úgy érzi, bármit büntetlenül és következmények nélkül megtehet” – hangoztatta Jeremy Hunt.

A GU, vagyis hivatalos nevén az az Oroszországi Föderáció Vezérkarának Főcsoportfőnöksége, korábbi nevén Hírszerzési Főcsoportfőnökség (GRU) világszerte rendelkezik ügynökökkel, és az orosz vezérkari főnök és a védelmi miniszter irányítása alatt áll. A GU tevékenysége, felépítése és költségvetése orosz államtitok.

A brit kormány szerint legfelső utasításra a GU ügynökei hajtották végre a Szergej Szkripal és lánya elleni gyilkossági kísérletet novicsok idegméreggel márciusban Salisburyben. Oroszország ezt váltig tagadja.

A GU több tisztjét, köztük Igor Korobov tábornokot, a szervezet vezetőjét az Egyesült Államok márciusban szankciókkal sújtotta a 2016-os választásokba való beavatkozás miatt. A washingtoni pénzügyminisztérium akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy Moszkva szándékosan törekszik a kiberbiztonság aláaknázására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!