hivatali visszaélés

2018.10.30. 19:38

Felszámoltak egy állami tisztségviselők által működtetett irathamisítói hálózatot Bulgáriában

Összesen mintegy húsz tisztségviselőt vettek őrizetbe a Bulgária-szerte végrehajtott rendőrségi razziákban, köztük a külföldön élő bolgárok ügyeivel foglalkozó állami ügynökség vezetőjét, Petar Haralampijevet is.

Állami tisztségviselők által működtetett irathamisítói hálózatot számoltak fel Bulgáriában – közölték a szófiai hatóságok kedden.

A bolgár ügyészség kedden emelt vádat Haralampijevvel szemben. Őt és három másik magas rangú társát bűnszervezet létrehozásával, kenőpénzek elfogadásával, irathamisítással és hivatali visszaéléssel vádolják.

A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak a vádak szerint külföldieknek olyan hamis dokumentumokat gyártották értékesítettek, amelyek azt voltak hivatottak igazolni, hogy az irat tulajdonosának egyik felmenője bolgár állampolgár. Az igazolások révén a külföldiek bolgár állampolgársághoz, illetve útlevelekhez tudtak jutni, lehetővé téve számukra az Európai Unió területén a lakhatást és a munkavállalást.

A hamis iratokért 5000 eurót, vagyis 1,6 millió forintot kértek a bűnelkövetők.

A bolgár sajtó értesülései szerint ezrek jutottak ilyen hamis iratokkal bolgár útlevelekhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!