bűnügy

2018.05.19. 10:08

Elfoghatták a nyolcéves sólyi kislány gyilkosát

A kislány holttestét szombat hajnalban találták meg a Veszprém megyei Királyszentistván közelében, a rendőrség őrizetbe vette a feltételezett tettest.

Győző, az apa a kislány, Adrienn egy korábbi fényképével Fotó: Kovács Erika / Napló

Forrás: Veszprémi Napló

Fotó: Kovács Erika

A kislány eltűnését édesapja jelentette be péntek este a rendőrségen. A hatóságok azonnal megkezdték a kutatást, a sólyi kislány holttestét szombat hajnalban találták meg. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – közölte honlapján a rendőrség. Később arról adtak hírt, hogy őrizetbe vettek egy személyt, aki megalapozottan gyanúsítható a gyilkossággal.

A veol.hu megyei hírportál helyszínen lévő munkatársa úgy tudja, a kislány ruha nélküli holttestét a vilonyai zsilipnél találták meg az ott dolgozók hajnalban. Egy helyi férfitől pedig azt hallotta, hogy a faluban azt beszélik, este egy fiatalemberrel ment el a gyermek, vele látták utoljára. A férfi utalt rá, éjszaka rengeteg rendőr volt a faluban és helikopter is érkezett. Szombaton reggel az újságíró is sok rendőrautót látott a településen.

Győző, az apa a kislány, Adrienn egy korábbi fényképével
Forrás: Veszprémi Napló | Fotós: Kovács Erika

A Veszprém megyei hírportál arról tudósít, hogy a rendőrök gőzerővel dolgoznak azon a helyszínen, ahol az éjszaka a kislány ruháját megtalálták. Távolabb a cipőjét, véres nyomokat és egy véres követ is találtak.

Óvónője szerint a kislány nagyon kedves, barátságos természetű volt, akit mindenki szeretett a faluban.

Kaptur József, Sóly polgármestere megdöbbenését fejezte ki. Elmondta, a történtek megrázták az egyébként békés, nyugodt falu lakóit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!