OKTATÁS

2017.09.08. 10:30

Újra emelkedik a pedagógusok bére

Ismét magasabb fizetésre számíthatnak 2017 szeptemberétől a pedagógusok, akkor fejeződik be ugyanis a 2013-ban beígért béremelés újabb üteme.

Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb pedagógusbér-fejlesztése folytatódik szeptemberben

Az érintettek hét–tízezer forinttal magasabb fizetésre számíthatnak. A pedagógusok bére az elmúlt néhány évben átlagosan ötven százalékkal emelkedett. 2010-ben, amikor a jelenlegi kormány átvette az ország vezetését, a pedagógusok anyagi és erkölcsi elismertsége igen alacsony volt. Éppen ezért a pedagógusok voltak az elsők, akiknek életpályamodellt és átfogó, többéves béremelési programot indított a kabinet. Hét évvel ezelőtt egy húsz éve tanító, főiskolai végzettségű pedagógus bruttó 149 ezer forintot keresett, míg az idei év végére a fizetése bruttó 301 ezer forint lesz. A béremelés érinti az óvónőket, az óvodapedagógusokat, a logopédusokat, a fejlesztő pedagógusokat, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat is.

30%-kal nőtt a pedagógusszakra jelentkezők száma

A fizetések rendezése hatással van a pályaválasztásra is. Ma már egyre több fiatal dönt a pedagógus-életpálya mellett. Egy fiatal, pályakezdő, főiskolai végzettségű óvodai pedagógus, vagy pályakezdő, főiskolán tanult bölcsődei nevelő bruttó bére is emelkedett, méghozzá hatvanezer forinttal. Valószínűleg a béremeléseknek is köszönhető, hogy rövid idő alatt harminc százalékkal nőtt a pedagógusszakra jelentkezők száma. Ez azt is jelzi, hogy egyre többen látják kiszámíthatónak, vonzónak a pályát. Palkovics László oktatási államtitkár korábban azt mondta: 2013 és 2016 között ötezerrel nőtt a tanárok száma. Hozzátette: a kormány folyamatosan korrigálja a korábban bevezetett bolognai rendszert, amely hozzájárult a szaktanárok hiányához. Ismertette, hogy 2010-hez képest 552 milliárd forinttal többet költ a kormány oktatásra, jövőre a köznevelés mintegy 71 milliárdos többletet kap.

A 2012-es esztendőhöz képest jövőre 315 milliárd forinttal több jut a pedagógusok béremelésére, amellyel a kormány azt szeretné elérni, hogy a tanítók és tanárok megbecsülést, a diákok pedig jobb minőségű oktatást, versenyképes tudást kapjanak. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár azt mondta, kibővítenék a nehéz körülmények között végzett munkáért járó, eddig kizárólag területi alapon biztosított pótlékot a pedagógusok körében.

Minősítéssel még magasabb a fizetés

Egyelőre 13 423 pedagógus vett részt az idén a minősítési eljárásban, ami lehetővé teszi, hogy jövőre magasabb fizetési kategóriába lépjenek az érintettek. Az Oktatási Hivatal

közlése szerint, a jövő évi eljárásokra eddig 10 502-en jelentkeztek, de várják a további pályázókat is.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!