Büntetés-végrehajtás

2017.09.25. 12:21

Nyolc új börtön épülhet két év alatt

Akár már 2019-ben beköltözhetnek az első rabok az új intézetekbe, miután eredményesen zárult a Büntetés-végre­hajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által nyolc új börtön építésére kiírt meg­ismételt közbeszerzés.

A beérkezett pályá­zati anyagok elbírálás alatt állnak, egyben megkezdődtek a tárgyalások az érintett felekkel – írta hétfői számában a Magyar Nemzet. Az új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épül­nek majd.

Az első közbeszerzés azért volt eredménytelen, mert túl drága – egyenként 3,9 mil­liárd forintot meghaladó – ajánlatok ér­keztek. Ha a mostani pályázókkal sikeresek a tárgyalá­sok, akkor az első kapavágásokat már az idén megtehetik, az új börtönökbe pe­dig 2019-ben érkezhetnek az első rabok. A lap cikke szerint ezt már nagyon várják az érintett települések, amelyeken a beruházások munkahelyeket teremtenek, és amelyek közül több anyagi terheket is vállalt az építkezések előkészítése érdekében.

(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!