Ország-világ

2021.06.14. 19:41

111 nap kórház után újra mosolyog Bányai Gábor

Mégsem volt szükség tüdőtranszplantációra, most a rehabilitáció következik Bányai Gábornál. A Fidesz országgyűlési képviselője a közösségi oldalán közölte a jó hírt.

Forrás: Facebook

Bányai Gábor, június elsején, “Hello, hello, újra itt vagyok!” – szavakkal és egy Ákos klippel jelentkezett hosszú idő után újra személyesen közösségi oldalán, jelezve, hogy túl van a közvetlen életveszélyen.

Az országgyűlési képviselő, koronavírus-fertőzés miatt, még februárban került lélegeztetőgépre, hónapokig küzdöttek az életéért.

Most egy róla készült képet is posztolt, bejegyzésében pedig köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik megmentették az életét, akik gondoltak rá és akik imádkoztak érte.

A következőket írta:

“Sem magasság sem mélység nem rettent”

Kedves Barátaim!

Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem! Sokáig tartott ez a harc, a vírus mindent megtett azért, hogy feladjam, de nem adom én olyan könnyen magam! Nagyon megküzdöttem a túlélésért! Minden vizsgálati eredményem szerint a Covid okozta károkat a szervezetem meggyógyította, a korábban menthetetlennek nyilvánított tüdőm Pünkösdkor életjeleket kezdett adni, majd mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult. Szinte olyan, mint a betegség előtt volt. Május közepén előkészítés alatt állt a Budapestre szállításom, mondván, tüdőtranszplantációra lesz szükségem, hála Istennek erre nem került sor! Pontosan 111 nappal a kórházba kerülésem után az egészségemért való küzdelmem első szakasza lezárult. Most a rehabilitáció következik, amihez rengeteg erőre és türelemre lesz szükségem. Hihetetlenül hosszú idő volt ez, ami ténylegesen számomra alig tűnt 5 percnek. Hálával tartozom a Jóistennek, a családomnak, a csodálatos orvosoknak és ápolóknak, illetve Önöknek is. Tudom, hogy több ezer ember imádkozott értem! Szeretném külön is kifejezni hálámat, és köszönetet mondani Prof. Dr. Babik Barnának, aki a kezelésemet vezényelte, valamint orvos és ápoló csapatának, hogy megmentették az életemet, és egy percig sem szűntek meg hinni a gyógyulásomban! Nélkülük nem lehetnék újra együtt a családommal! Köszönök mindent! Hamarosan találkozunk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!