Rosszfiúnak is jó arc volt

2017.07.21. 13:13

50 éves lenne Philip Seymour Hoffmann

Ötvenéves lenne július 23-án Philip Seymour Hoffman, a Capote Oscar-díjas címszereplője, generációjának egyik legnagyobb tehetsége, akit rövid pályafutása alatt egyáltalán nem zavart, hogy gyakran negatív figurák bőrébe kellett bújnia. Hoffman gyakorlatilag minden kategóriában zseniális színész volt, vígjátékokban, tragédiát feldolgozó filmekben és akciódús kémfilmben is egyformán remekelt.

Philip Seymour Hoffman a New York állambeli Fairportban született, üzletember apja és bíró anyja kilencéves korában váltak el. Kacérkodott a sporttal is, de egy baleset után inkább a színjátszó körbe járt. Itt tizenkét évesen Arthur Miller Édes fiaim című darabjában kapta elő szerepét, kamaszként már a színpadra készült, a New York-i Egyetemen drámát tanult. Mielőtt a világot jelentő deszkákra lépett volna, dolgozott pincérként és úszómesterként, ivott és drogozott (ahogy ő fogalmazott, mindent használt, ami a keze ügyébe akadt), káros szenvedélyeitől elvonókúrán szabadult meg.

Tévésorozatokban kezdte (1991-ben az Esküdt ellenségekben tűnt fel), a kritika és a közönség 1992-ben az Egy asszony illata című filmben figyelt fel rá. Ezt követően a Páratlan prédikátor és a Nesze semmi, fogd meg jól című vígjátékban kapott kisebb szerepet, a Ha a férfi igazán szeret című romantikus drámában életszerűen alakította a leszokni vágyó alkoholistát, a Twister című katasztrófafilmben egy viharvadász csapat tagja volt.

Az áttörést a pornóipart és a 70-es évek Amerikáját bemutató Boogie Nights hozta meg számára. Hamarosan a független filmek ikonja, keresett karakterszínész lett. 1998-ban A nagy Lebowskiban idegesítő titkárként tűnt fel, A boldogságtól ordítani című tabudöngető alkotásban pszichopataként obszcén telefonhívásokkal zaklatott embereket, a Patch Adams című alkotásban pedig a fura gyógyítási elképzeléseket valló orvos elidegenedő barátját játszotta. Feltűnt A tehetséges Mr. Ripley, a Vörös sárkány, a Hideghegy című alkotásokban, és narrátora volt a 2000-es amerikai elnökválasztásról szóló dokumentumfilmnek.

A színpadon is emlékezetes alakítást nyújtott, három alkalommal (Sam Shepard: Valódi vadnyugat, Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába, Arthur Miller: Az ügynök halála) jelölték a színházi Oscarnak számító Tony-díjra. Egy ideig a LAByrinth Theater Company színház művészeti vezetőjeként is tevékenykedett.

Legnagyobb sikerét a Capote címszerepe jelentette, hiteles és rendkívüli meggyőző alakítását minden idők száz legjobb alakítása közül a 35. helyre rangsorolták. A filmért több mint húsz díjat zsebelt be, s 2005-ben rögtön első nekifutásra a legjobb férfi főszereplő kategóriában elnyerte az Oscar-díjat, a Golden Globe- és BAFTA-díjat. A film Truman Capote legnagyobb hatású regénye, a Hidegvérrel megszületését követi nyomon, attól kezdve, hogy az író kezébe akad az újságcikk egy kansasi család lemészárlásáról. Capote a helyszínre utazik, s a vádlottakkal személyesen találkozva, őket kihasználva írja meg a világhírű regényt, miközben látens homoszexuális kapcsolat szövődik közte és az egyik gyilkos között. Hoffman átrágta magát szinte az összes Capote-alkotáson és az íróval foglalkozó újságcikken, videón, tökéletesen elsajátította testbeszédét, affektáló hangját és mozdulatait, a forgatás alatt végig maga is Capote-ként viselkedett, hogy ne zökkenjen ki a szerepből.

További három alkalommal jelölték Oscar-díjra: 2007-ben a Charlie Wilson háborújában egy velejéig romlott CIA-ügynök bőrébe bújt, egy év múlva a Kételyben egy pedofíliával megvádolt papot játszott (a film alapjául szolgáló Pulitzer- és Tony-díjas dráma magyarországi bemutatója augusztus elején lesz). A mesterben egy karizmatikus vallási vezetőt formált meg (2012), alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját a velencei filmfesztiválon. A közönségsiker Mission Impossible harmadik részében ismét sötét gazemberként ármánykodott, szerepelt A hatalom árnyékában című, egy amerikai elnökválasztási kampányban játszódó politikai drámában, valamint Az éhezők viadala mindhárom részében. Utolsó jelentős alakítását Az üldözött című politikai thrillerben, meghasonlott tikosügynökként nyújtotta.

Filmrendezőként 2010-ben a Jack csónakázni megy című romantikus vígjátékkal debütált, amelyben maga játszotta a főszerepet is, egy magába forduló férfit. Az Ezekiel Moss című természetfölötti drámát tragikus halála miatt nem tudta befejezni.

Generációjának egyik legtehetségesebb színésze Daniel Day-Lewist, Paul Newmant, Meryl Streepet és Christopher Walkent tartotta példaképének, kedvenc filmje a Martin Scorsese által rendezett Nagymenők volt, rajongott a Totál szívás című tévésorozatért, lelkes szurkolója volt a New York Jets csapatának, és csak névrokoni kapcsolat fűzte Dustin Hoffmanhoz.

A színésznek jelmeztervező barátnőjétől egy fia és két lánya született. Számos hollywoodi kollégájától eltérően nem külsejével kápráztatta el a nézőt, pocakja ellenére sem diétázott, s bár Oscar-díja volt, egy New York-i bérlakásban élt, s ha tehette, az öltönyt és a nyakkendőt is mellőzte és metróval vagy biciklin járt.

Több interjúban is elismerte, hogy fiatalkorában évekig az alkohol és a kábítószer rabja volt. Bár majdnem negyedszázadon át józan maradt, halála előtt visszaesett, és elvonókúrája nem járt sikerrel. 2014. február 2-án holtan találták manhattani lakásának fürdőszobájában, karjában tűvel, halálát a vizsgálat szerint véletlen kábítószer-túladagolás okozta. Néhány nappal később emlékére egy percre kihunytak a Broadway fényei, színésztársai a legelismerőbb szavakkal méltatták. Kevin Spacey „páratlanul tehetséges színésznek”, Jeff Bridges „igazi kincsnek”, Jim Carrey „érzékeny, szép léleknek”, James Franco „a legjobbak közül is a legjobbnak” nevezte. Zárt körű temetési szertartásán a legnagyobb hollywoodi sztárok és rendezők búcsúztatták, emlékére színműírói díjat alapítottak.

Címkék#zseni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!