Tokió 2020

2020.09.28. 14:33

Március végén indul útjára az olimpiai fáklya

Az olimpiai fáklyafutás rajtjára a jövő évi tokiói nyári játékok előtt március 25-én kerül sor Fukusima prefektúrában – tudatta honlapján a japán szervezőbizottság hétfőn.

A menetrend és az útvonal is követi az eredeti tervet, amelyet a koronavírus-járvány és az olimpia elhalasztása miatt nem sikerült megvalósítani.

A váltófutás 121 napig tart, és az ország mind a 47 prefektúráján keresztülviszik.

Ugyanakkor a szervezők számos intézkedéssel akarnak gátat vetni a koronavírus terjedésének. E terv részeként

csökkentik a lángot kísérő járművek és személyek számát, s az egyes állomásokon szűkebbre szabják a kapcsolódó ünnepségek mértékét is.

A láng március 12-én lobbant fel a hagyományos keretek között, de a szokásosnál kevesebb, mindössze száz meghívott és akkreditált vendég részvételével az ókori játékok helyszínén, Olümpiában. A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok március 19-én vették át a fáklyát az athéni Panathinaiko Stadionban a koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett ünnepség keretében. A láng március 20-án érkezett meg Japánba, ahol rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le annak ellenére, hogy a kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken.

Az olimpia 2020-ról 2021-re halasztásáról szóló döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltót törlik, de az olimpia jelképe marad Japánban a remény szimbólumaként. A lángot azóta Fukusimában őrizték, majd szeptember 1-jén kiállították a tokiói Japán Olimpiai Múzeumban, ahová különleges ünnepség keretein belül szállították át. Jelenlegi helyén november 1-ig marad.

Az elnevezését – Tokió 2020 – megőrző olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között tartják.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!