2022.05.06. 18:32
Mathieu van der Poel nyerte a Giro nyitóetapját, Valter Attila szerint őrületes volt a hangulat
A holland van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik. Legjobb magyarként Valter Attila 29. lett.
A pénteki 195 kilométeres, 900 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során Székesfehérváron és Esztergomban várt részhajrá a mezőnyre.
Azonnal az éles rajt, azaz a "null kilométer" után a Drone Hopper-Androni Giocattoli két kerékpárosa, Mattia Bais és Filippo Tagliani szökésbe indult, ez mindenkinek megfelelt, így a csapatok majdnem 11 percre elengedték a két szökevényt.
Az utak mellett rengetegen biztatták a magyarokat és köszöntötték a mezőnyt: Peák Barnabást egy felüljáróra kifüggesztett molinóval motiválták, a hazai bringásokat és a nemzetközi sztárokat az aszfaltra írt feliratok biztatták. De
volt olyan szurkoló, aki T-rex jelmezben spinningezett, mások rózsaszín egyenpólóban lóháton vágtattak a mezőny mellett, Martonvásárnál pedig huszárok kivont karddal galoppoztak egy rövid szakaszon a kerekesek kíséretében.
Esztergomot elhagyva, 14 kilométerrel a cél előtt érték utol a két andronis versenyzőt, a szakaszsiker pedig a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető, negyedik kategóriás emelkedőn dőlt el. A 338 méter magasan fekvő célba öt kilométer hosszú, ötszázalékos átlagmeredekségű, helyenként nyolcszázalékos kaptató várt a bringásokra.
Előbb a belga Lawrence Naesen, majd a német Lennard Kämna indított hosszú hajrát, de végül a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland Van der Poel vetélkedtek az elsőségért, miután az egyik legjobb sprinter, Caleb Ewan bukott a célegyenesben. Végül Van der Poel bizonyult a leggyorsabbnak, így győzelmével ő ölthette magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson. Valter Attila a legjobbakkal együtt, a győztestől négy másodperccel elmaradva ért célba a 29. helyen, s az első háromnak járó időjóváírások miatt 14 másodperces hátrányból várja a szombati folytatást.
A másik két magyar induló közül Fetter Erik még az emelkedő előtt bukásba keveredett, így 2:22 perces hátránnyal 112. helyen ért célba, míg Peák Barnabás 167. lett a győztestől 5:33 perccel elmaradva.

Forrás: Illyés Tibor / MTI
Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.
Valter Attila szerint őrült jó volt hangulat
A 29. helyen legjobb magyarként célba érő Valter Attila "egészen őrületesnek" nevezte azt a hangulatot, amelyet a magyar szurkolók varázsoltak a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki nyitószakaszán.
Verseny közben mondtam is Fetter Eriknek, ha annyi ötszázast kapnék, ahányan a nevemet kiabálták az út mentén, akkor megvehetném a Vajdahunyadvárát. A mezőnyben is sokan kérdezték, hogy számítottam-e ilyen őrületes hangulatra, de ez minden képzeletemet felülmúlta
- mondta a Groupama-FDJ magyar versenyzője.
Valter arról is beszámolt, hogy Esztergomig maximálisan ki tudta élvezni az ünneplést, utána viszont a nyugalmat felváltotta az idegesség a mezőnyben.
Kicsit vegyes érzéseim vannak, mert talán a legjobb tíz reális lehetett volna. Azt gondoltam, jó pozícióban vagyok, mert együtt jöttem Alejandro Valverdével, ami mindig nyugtatólag hat, de ezúttal ez mégsem volt kifizetődő. Lehettem volna előrébb is
- értékelte saját teljesítményét a harmadik Giróján induló 23 éves kerekes, aki azt azért hozzátette: még sosem kezdett ilyen jól háromhetes viadalon, ez pedig biztató lehet a folytatásra.
A szombati időfutammal kapcsolatban kifejtette, mivel nem az összetettre koncentrál, ezért nem fog felesleges kockázatot vállalni, sokkal inkább minden percét és méterét élvezni szeretné a versenynek.
A két éve 27., tavaly 14. helyezett Valter, aki az előző kiírás alkalmával három napon át viselte az összetett első helyezettjét illető rózsaszín trikót, idén azzal a céllal vágott neki a viadalnak, hogy szakaszt nyerjen.
Szombaton a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről, ahonnan a Budai Várban lévő Szentháromság térre tekernek a versenyzők. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert tesz meg, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.
Eredmények (1. szakasz, Budapest-Visegrád, 195 km):
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 4:35:28 óra
2. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) azonos idővel
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) a.i.
...29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4 mp hátrány
...112. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 2:22 p h.
...167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.
Borítókép: a nyitóetap győztese, a holland Mathieu van der Poel (jobbra)