2021.03.16. 20:44
Szakított Loeb a navigátorával, Daniel Elenával
A monacói segítő a L'Equipe című francia sportnapilapnak úgy nyilatkozott, azért válnak szét az útjaik, mert a Prodrive csapat szerint sok navigációs probléma akadt az idei Dakar-ralin.
Az ASO által közreadott képen a francia Sebastian Loeb, a Bahrain Raid Xtreme versenyzõje monacói navigátora, Daniel Elena társaságában a szaúd-arábiai Dakar-rali harmadik, Vadi ad-Davaszir és Vadi ad-Davaszir közötti 403 kilométeres szakaszán 2021. január 5-én.
Forrás: MTI / EPA / ASO / DPPI Media
Fotó: Julien Delfosse
A monacói segítő a L'Equipe című francia sportnapilapnak úgy nyilatkozott, azért válnak szét az útjaik, mert a Prodrive csapat szerint sok navigációs probléma akadt az idei Dakar-ralin.
Loeb szerint a válás ellenére megmarad köztük a barátság, ugyanakkor Elena csalódottan nyilatkozott, szerinte nem adták meg neki a szükséges eszközöket a munkavégzéshez, és nem vették figyelembe a tanácsait.
Loeb és hű társa 2004 és 2012 között megszakítás nélkül kilencszer nyerték meg a rali-világbajnokságot, ugyanakkor a Dakar-ralin a végső diadal nem jött össze nekik: 2016-ban kilencedik hellyel debütáltak, majd egy évvel később másodikként, 2019-ben pedig harmadikként zártak, míg 2018-ban nem tudták befejezni a világ legrangosabb tereprali viadalát. Idén is feladták versenyt, de már előtte jelentős hátrányt szedtek össze.
Borítókép: Az ASO által közreadott képen a francia Sebastian Loeb, a Bahrain Raid Xtreme versenyzője monacói navigátora, Daniel Elena társaságában a szaúd-arábiai Dakar-rali harmadik, Vadi ad-Davaszir és Vadi ad-Davaszir közötti 403 kilométeres szakaszán 2021. január 5-én