2021.03.04. 19:20
Júniusról augusztusra halasztják a Le Mans-i 24 órás autóversenyt
A legendás viadalt tavaly a koronavírus-járvány miatt szeptemberben, zárt kapuk mögött tartották meg.
Júniusról augusztusra halasztják a Le Mans-i 24 órás autóversenyt – jelentették be a szervezők csütörtökön, mert abban reménykednek, hogy az új időpontban már nézők is jelen lehetnek majd a helyszínen.
A legendás viadalt tavaly a koronavírus-járvány miatt szeptemberben, zárt kapuk mögött tartották meg.
Az idei verseny az eredeti június 12-13-i dátum helyett így augusztus 21-22-én lesz.
„Bár nehéz volt ezt a döntést meghozni, mégis ez a helyes” – mondta Pierre Fillon, a szervező Automobile Club de l'Ouest elnöke. Hozzátette, elképzelhetetlennek tartják, hogy egymást követő két évben zárt kapuk mögött rendezzék meg a viadalt, különösen azért, mert az új versenyautók, az úgynevezett hypercarok az idei futamon mutatkoznak be a versenypályán.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságos körülmények között, az összes szükséges egészségügyi intézkedést betartva, nézők előtt tudjuk megrendezni a versenyt” – nyilatkozott Fillon.
Az idén 89. alkalommal kerül sor a Le Mans-i 24 órás viadalra.