Járvány

2021.03.26. 09:44

Egy kutató szerint orosz rulettet játszanak az olimpiával

Fritz Sörgel német gyógyszerész-professzor szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a koronavírus-járvány miatt orosz rulettet játszik a tavaly nyárról idénre halasztott tokiói ötkarikás játékok megrendezésével.

Sörgel, a heroldsbergi Orvosbiológiai és Gyógyszerészeti Kutatóintézet igazgatója a Münchner Merkur című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, kétszáz ország sportolóinak, stábtagjainak és sportvezetőinek találkozása – ráadásul ezres nagyságrendben – hatalmas kockázatot jelent, és attól tart, hogy a vírus új változatai jöhetnek létre és terjedhetnek el az olimpia helyszínén.

„Amit a NOB jelenleg csinál, az olyan, mint az orosz rulett. Semmi sem változott, de ha igen, akkor a helyzet rosszabbá vált, és még kevésbé biztonságos”

- mondta Sörgel.

A szakember szerint nem sokat változtat a helyzeten Kína arra vonatkozó ajánlata, hogy beoltja azokat az olimpikonokat, akiknek a hazájában engedélyezték a vakcinát. Hangsúlyozta, az ötkarikás játékok idejére már 10-15 fajta oltóanyag válik elérhetővé, de ezek változó, esetleg kétes hatásúak.

A NOB és a japán szervezők szigorú higiéniai szabályokat alkottak a július 23-án kezdődő olimpiára, amelyen külföldi szurkolók és önkéntesek nem vehetnek részt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!