európa-liga

2021.03.10. 18:00

Csatárai nélkül utazik Manchesterbe a Milan

Csütörtökön rendezik a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcainak első mérkőzéseit, melyek közül kiemelkedik a Manchester United és az AC Milan angliai találkozója, míg az AS Roma immár hetedik alkalommal csap össze európai kupameccsen a Sahtar Donyeckkel.

Az MU és a Milan legutóbb a Bajnokok Ligája ugyanezen szakaszában találkozott egymással a 2009/10-es idényben, akkor az angolok idegenben 3-2-re, otthon 4-0-ra diadalmaskodtak. Azt megelőzően 2005-ben és 2007-ben is egymás ellen játszott a két együttes a BL egyenes kieséses szakaszában, s a 14 évvel ezelőtti elődöntős párharcból a Milan jutott a fináléba 5-3-as összesítéssel, hogy aztán a trófeát is elhódítsa a Liverpool legyőzésével. Az Old Traffordon ugyanakkor 2005 óta nem tudott mérkőzést nyerni az olasz együttes, amely most

sérülés miatt nélkülözni kénytelen csatártrióját, a svéd Zlatan Ibrahimovicot, valamint az egyformán horvát Mario Mandzukicot és Ante Rebicet.

A manchesteriek nagy diadallal készültek a csütörtöki összecsapásra, vasárnap ugyanis 2-0-ra győztek a Premier League-ben listavezető, városi rivális Manchester City vendégeként. Az elmúlt hétvégén a Milan szintén győzelemmel hangolt a manchesteri kirándulásra, miután támadói hiányában is 2-0-ra nyert a Verona vendégeként. A csütörtök esti meccsen

manchesteri oldalon is lesznek hiányzók, de ők – többek között a világbajnok francia Paul Pogba, valamint a kapus David de Gea – már a City ellen sem léphettek pályára.

Az AS Roma és a Sahtar Donyeck hetedszer csap össze egymással az európai kupaporondon: a korábbi a hat alkalommal azonban mindig a BL-ben találkoztak. A két együttes 2006-ban a csoportkörben, aztán 2011-ben és 2018-ban a legjobb 16 között mérte össze a tudását. Legutóbb az olaszok idegenben lőtt góllal jutottak tovább, 2011-ben viszont a Sahtar járt sikerrel kettős győzelemmel búcsúztatva a rómaiakat.

A BL-selejtezőben a Ferencváros által kiejtett norvég Molde a spanyol Granada vendége lesz csütörtökön, ennek a párharcnak a visszavágóját pedig a budapesti Puskás Arénában rendezik majd jövő csütörtökön.

A Tottenham a pályaválasztói jogot felcserélve csütörtökön vendégül látja a Dinamo Zagrebet – melyet szintén az FTC búcsúztatott a BL-selejtezőben -, az Arsenal pedig Pireuszban találkozik az Olimpiakosszal, amely az előző kiírásban a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcban búcsúztatta a londoni együttest.

A nyolcaddöntős párharcok visszavágóit jövő hét csütörtökön rendezik.

Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Ajax Amsterdam (holland)-Young Boys (svájci) 18.55

Dinamo Kijev (ukrán)-Villarreal (spanyol) 18.55

Manchester United (angol)-AC Milan (olasz) 18.55

Slavia Praha (cseh)-Glasgow Rangers (skót) 18.55

Granada (spanyol)-Molde (norvég) 21.00

AS Roma (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.00

Olimpiakosz (görög)-Arsenal (angol) 21.00

Tottenham Hotspur (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 21.00

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!