ápolás

2021.03.29. 23:25

A családja szerint jó kezekben van a síugró Daniel Andre Tande

A családja szerint jó kezekben van a ljubljanai egyetemi kórházban Daniel Andre Tande, aki a síugrók világkupa-sorozatának utolsó, planicai állomásán hatalmasat esett a csütörtöki versenyen.

A norvég sportolót vasárnap ébresztették fel a mesterséges kómából, országa síszövetségének közlése szerint már önállóan lélegzik, és beszélhetett a szlovén fővárosba érkezett családtagjaival.

„Nagyon jó volt látni, hogy Daniel ébren van és magánál van. Fájdalmasak és hosszúak voltak a várakozás napjai, de jó érzés tudni, hogy Daniel jó kezekben van” – áll a családja közleményében. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a 27 éves Tandét mikor szállíthatják haza Norvégiába, de már zajlanak az előkészületek.

A négyszeres világbajnok síugró az elrugaszkodás után elveszítette a kontrollt az ugrása felett, 78 méteres repülés után a földre zuhant, majd végigcsúszott az óriássánc lejtőjén. A csapatban olimpiai bajnok versenyzőnek eltörött a kulcscsontja és kis mértékben kilyukadt a tüdeje. A norvégok edzője, Alexander Stöckl korábban úgy vélekedett, hogy Tande teljesen felépülhet, és ezt hétfőn is megerősítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!