premier league

2020.11.20. 10:01

A címvédőhöz látogat a listavezető

A listavezető Leicester City az FC Liverpool vendége lesz az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, kilencedik fordulójában.

A harmadik helyen álló Vörösök a mostani szezonban mind a négy mérkőzésüket megnyerték hazai pályán, a rivális leicesteriek pedig idegenben rendelkeznek százszázalékos mérleggel, kérdés, hogy melyik csapat sorozata szakad meg vagy esetleg egy döntetlennel mindkettőé.

A Liverpool immár 63 bajnoki óta veretlen az Anfield Roadon, de Jürgen Klopp vezetőedzőnek jelenleg óriási gondokkal kell szembenéznie.

Mohamed Szalah koronavírusos és a csapatkapitány, Jordan Henderson szereplése is kérdéses sérülés miatt. Rajta kívül Virgil van Dijk, Joe Gomez és Trent Alexander-Arnold is hiányzik majd a védelemből, amely persze a Leicester gólvágóját, Jamie Vardyt kevéssé fogja zavarni.

Az előző idény gólkirálya most nyolc találatnál jár, és amolyan Liverpool-specialista, eddigi 11 Premier League-meccsén ugyanis hétszer volt eredményes az aktuális rivális ellen. Vasárnap este kiderül, folytatódik-e a jó sorozata.

A hétvége nem csak ezt az egy rangadót tartogatja az angol futball szerelmeseinek, szombaton ugyanis két legendás edző, Pep Guardiola és José Mourinho találkozik egymással Londonban, a Tottenham Hotspur stadionjában. Az 57 éves portugál tréner 2004-ben kezdett dolgozni a szigetországban, a Chelsea-nél, majd következett az Internazionale, a Real Madrid, ismét a Chelsea és a Manchester United. A héten adott interjúban azt mondta, sokat fejlődött az évek során, így az elhíresült „A különleges” (The Special One) helyett most már inkább a „A tapasztalt” (The Experienced One) jelzővel illetné magát.

„Nagyon tapasztalt vagyok. Tulajdonképpen minden, ami a futballban velem történik, egy déja vu, ami korábban már megtörtént. A játékosoknak speciális fizikai képességekre van szükségük, a trénernek azonban csupán az agyára és a tapasztalataira. A tudás csak jobbá tehet”

- fogalmazott Mourinho.

Jelenlegi csapata, a Tottenham – amelynek szurkolói 1961 óta várnak egy újabb bajnoki címre – vereséggel kezdte a szezont, azóta azonban veretlen, öt győzelemmel és két döntetlennel a tabella második helyén áll. A szombati ellenfél, a Manchester City egy meccsel kevesebbet játszva mindössze a tizedik. A vendégek mestere, Guardiola csütörtökön két évvel meghosszabbította a szerződését, ez mindenképpen stabilitást adhat a csapatnak.

A másik manchesteri együttes, a 14. helyen álló United a még nyeretlen West Bromwich Albiont fogadja a hétvégi fordulóban, az idény eddigi meglepetéscsapata, a hat meccs óta veretlen Southampton pedig Wolverhamptonba látogat.

A 9. forduló programja:

szombat:

Newcastle United-Chelsea 13.30

Aston Villa-Brighton 16.00

Tottenham Hotspur-Manchester City 18.30

Manchester United-West Bromwich Albion 21.00

vasárnap:

Fulham-Everton 13.00

Sheffield United-West Ham United 15.00

Leeds United-Arsenal 17.30

Liverpool-Leicester City 20.15

hétfő:

Burnley-Crystal Palace 18.30

Wolverhampton Wanderers-Southampton 21.00

Tabella:

1. Leicester City 8 18- 9 18 pont

2. Tottenham Hotspur 8 19- 9 17

3. Liverpool 8 18-16 17

4. Southampton 8 16-12 16

5. Chelsea 8 20-10 15

6. Aston Villa 7 15- 9 12

7. Everton 8 16-14 13

8. Crystal Palace 8 12-12 13

9. Wolverhampton Wanderers 8 18- 9 13

10. Manchester City 7 10- 9 12

11. Arsenal 8 9-10 12

12. West Ham 8 14-10 11

13. Newcastle United 8 10-13 11

14. Manchester United 7 12-14 10

15. Leeds United 8 14-17 10

16. Brighton and Hove Albion 8 11-14 6

17. Fulham 8 7-15 4

18. West Bromwich 8 6-17 3

19. Burnley 7 3-12 2

20. Sheffield United 8 4-14 1

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!