Járvány

2020.04.14. 10:08

Körülbelül negyven eltiltott atléta örülhet az olimpia halasztásának

A 2021. július 23-án kezdődő olimpián több mint 11 ezer sportoló versenyez 33 sportágban.

A doppingvétség miatt eltiltott atléták közül körülbelül negyvennek kedvez, hogy jövő nyárra halasztották a tokiói olimpiát.

A sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi testület becslése szerint jelenleg kétszáz atléta nem versenyezhet eltiltás miatt, közülük negyvenen idén nyáron nem indulhatnának az ötkarikás játékokon, jövőre viszont ott lehetnek a mezőnyben, hiszen közben letöltik a büntetésüket.

„Ez nem tűnik igazságosnak, hiszen így indulhatnak azon az eseményen, amelyet ki kellett volna hagyniuk” – mondta Brendan Boyce ír gyalogló.

Gamze Bulut török futó például 1500 méteren ezüstérmet nyert 2012-ben Londonban, de törölték az eredményét a biológiai útlevelének szabálytalanságai miatt. Eltiltása négy évre szól, 2016-ban kezdődött és idén május 29-én jár le, így a halasztással több mint egy év áll majd rendelkezésére a felkészüléshez.

„Minden tőlem telhetőt megteszek a részvétel érdekében. Remélem, ott lehetek majd” – mondta a 27 éves futó.

Lily Partridge brit hosszútávfutó közölte, súlyos doppingvétségeket követően nem hisz a második esélyben, hacsak valaki nem nyújt komoly segítséget a doppingellenes hatóságoknak, de akkor sem kellene az illetőnek kiváltságokat kapnia, hogy versenyezhessen és pénzt kereshessen a sportból.

Witold Banka, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint a koronavírus-járványra hivatkozva nem variálhatnak az eltiltásokkal.

„A sportolók nem választhatják meg, mikor legyenek eltiltva, és a doppingellenes szervezetek sem. Ez teljes mértékben összhangban van bizonyos elvekkel és jogszabályokkal. Ha az eltiltás lejár, a büntetés végrehajtottnak tekintendő” – vélekedett.

A 2021. július 23-án kezdődő olimpián több mint 11 ezer sportoló – köztük kétezer atléta – versenyez 33 sportágban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!