súlyemelés

2020.01.10. 08:30

Aján Tamás visszautasítja az ARD vádjait

Az IWF fenntartja magának a jogot, hogy jogi lépéseket tegyen mindenki ellen, aki valótlanságokat állít vagy rágalmaz – szögezte le Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke csütörtöki nyilatkozatában, amellyel az ARD német televízió vasárnap bemutatott filmjének vádjaira reagált.

„Az ARD eleve úgy emlegeti a súlyemelést, mint olyan sportot, ahol milliók tűnnek el – ez egyszerűen nem igaz” – bocsátotta előre az IWF első embere arra az állításra válaszul, hogy öt és fél millió dollárral nem tud elszámolni.

„El vagyok képedve, és alig tudom elhinni, hogy a szalagcímeket eredményező rágalom az állítólagosan eltüntetett milliókról most ismét előkerült.

Tíz évvel ezelőtt már pont ugyanezt a vádat hozták fel ellenem: akkor az IWF elnökségének bemutatott dokumentumokkal tisztáztuk, hogy a szóban forgó összeg nem hiányzott az IWF pénzéből.

Azt is ki kell emelni, hogy valóban két bankszámlánk van, de egyik sem titkos. Erről az elnökség minden tagjának tudomása volt” – hangsúlyozta Aján Tamás, hozzáfűzve: az az ARD-állítás is hamis, hogy ő az egyetlen aláíró. – „A mindenkori főtitkár-pénztárossal együtt vagyunk az aláírók, és további három alelnöknek van aláírási jog leadva a banknál.”

Az elnök ugyanígy képtelenségnek nevezte azt a kitételt, hogy a súlyemelés olyan sport, amelyet majd fél évszázada egyetlen ember irányít.

„A sportágat az elnökség határozatai irányítják, a szövetség demokratikus alapon működik a tagországok folyamatos kontrollja mellett”

- szögezte le, majd a tavalyi thaiföldi világbajnokságra tért ki.

„A 2019-es vébéről valóban hiányoztak a thai versenyzők, de itt a film önellentmondásba ütközik, mivel épp az IWF vizsgálatai leplezték le a kiterjedt thai doppingolást, ami a távolmaradás kiváltója volt. A későbbiekben pedig azt sugalmazza az ARD, hogy az IWF kvázi összejátszik a thai szövetséggel és annak vezetőivel, pedig épp az ellenkezője az igaz. A vébé nem az én, hanem az IWF elnökségi tagjainak döntése alapján maradt Pattayán úgy, hogy tizenkilencen szavaztak igennel, ketten nemmel.”

„Téves az ARD-nek az az állítása is – folytatta -, hogy a doppingvizsgálatokra vonatkozó dokumentáció az IWF elnökének kezében van. Ez korábban az antidopping-bizottság hatáskörébe tartozott, jelenleg pedig az ITA, a Nemzetközi Tesztelési Ügynökség az illetékes.”

A riói olimpia ólomsúlyú aranyérmesével, a georgiai Lasa Talahadzéval kapcsolatos állítást szintén hamisnak minősítette.

„Szeretném tisztázni – szögezte le -, hogy van egy nemzetközileg használt lista, amely alapján az ellenőrzésre jogosult különböző szervek összehangoltan és az erőforrások hatékony felhasználásával végzik a versenyen kívüli ellenőrzéseket a felkészülési időszakban. Ezek közül az egyik az IWF, illetve az ITA. Talahadzéról azt állította az ARD, hogy 2015-ben és a riói olimpia előtt nem esett át doppingellenőrzésen. Ezt a versenyző tényekkel cáfolta, hivatalos és dokumentált kimutatása szerint 2015-ben kétszer, 2016-ban ötször vizsgálták meg az edzések alatt.”

Aján Tamás szerint nagyon sok téves állítás és csúsztatás van a 2015-ös houstoni világbajnokság doppingellenőrzésével kapcsolatban is.

„A tény az, hogy az IWF megbízásából az amerikai USADA és a Magyar Antidopping Csoport – a MACS, angol rövidítéssel HUNADO – közösen végezte a doppingellenőrzést. A huszonnégy lebuktatott versenyző csapatmunka eredménye volt, amelyben az IWF volt a megbízó, megjelölve a vizsgálandók körét” – jelentette ki.

„A thai olimpiai bajnok versenyzővel készült rejtett kamerás felvétel nyomán azonnal felszólítottuk a thai szövetséget az ügy kivizsgálására és szintén azonnal felajánlottuk az IWF teljes közreműködését a NOB erre létrehozott fegyelmi bizottságának” – folytatta a cáfolatok sorát az elnök. „Itt azt szeretném megjegyezni, hogy

bár az ARD módszerei elítélendők, a riportalany szavai az államilag támogatott gyerekdoppingolásról még sokkal súlyosabbak. Ezért ennek feltárása nagyon fontos a súlyemelés számára.”

A közbevetésre, hogy az ARD kitért a doppingbüntetések készpénzben való kifizetésére is, Aján Tamás így válaszolt:

„Igen, voltak és máig vannak olyan országok – például Irán, Üzbegisztán, Ukrajna vagy Türkmenisztán -, ahonnan nem lehetséges vagy egyenesen tilos valuta banki átutalása. Tehát a készpénzes fizetés egy legális opció, amelyről átvételi elismervényt ad az IWF, és az összeg az IWF bankszámlájára kerül, lekönyvelve. Ezeket a befizetéseket és a könyvelést az IWF világszerte ismert független, svájci auditora, a KPMG rendszeresen ellenőrzi.”

Arra a kérdésre, hogy biztosnak érzi-e a súlyemelés helyét az olimpiai műsorban, a sportdiplomata azt mondta: „Én elég érettnek tartom a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot ahhoz, hogy egy sportág olimpiai sorsáról ne ilyen lejárató kampány alapján döntsön.”

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!