Bajnokok Ligája

2019.12.10. 21:13

Továbbjutott a Liverpool és a Napoli, kiesett az Internazionale és az Ajax

A címvédő Liverpool Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg 2-0-s legyőzésével első helyen jutott tovább kedden az E csoportból. A nyolcaddöntőbe az angolok mellett a Napoli került be a négyesből.

Salzburgban a nagy iramú és rendkívül szórakoztató találkozón majdnem hatvan percen keresztül sorozatban adódtak a helyzetek mindkét kapu előtt. A második félidő első részében azonban a Liverpool másfél perc alatt eldöntötte a mérkőzést:

előbb Naby Keita fejjel vette be a hazaiak kapuját, amelybe Mohamed Szalah egy kiugratás után éles szögből talált be. A Salzburgból kétgólos hátrány után elfogyott az erő, a folytatásban végig a Liverpool irányított.

Az Európa-ligába átkerülő osztrák együttesben a magyar válogatott Szoboszlai kezdőként kapott lehetőséget, és a 90. percben cserélték le. A középpályás – társaihoz hasonlóan – az 57. percig nagy területen, gyorsan futballozott, utána azonban már ő sem tudott sokat hozzátenni a játékhoz.

Nápolyban a Genk fiatal kapusa, Maarten Vandevoordt a harmadik percben óriásit hibázott, Arkadiusz Milik pedig vezetéshez juttatta övéit.

A lengyel labdarúgó a szünetig még két gólt szerzett – az egyiket büntetőből -, így az első félidőben eldőlt a mérkőzés. A végeredményt a második játékrész közepén Dries Mertens állította be büntetőből.

Vandevoordt a mérkőzés kimenetelét döntően befolyásoló hibája ellenére azzal vigasztalódhat, hogy 17 évesen és 287 naposan már ő a BL-történet legfiatalabb kapusa. A belga játékos Mile Svilar (Benfica) rekordját döntötte meg, aki 2017. októberében 18 évesen és 52 naposan védhetett a Manchester United ellen.

Kiesett az Internazionale és az Ajax

Az Internazionale és az Ajax sem jutott be a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a csoportkör hatodik, utolsó fordulójában kedden mindkét együttes hazai pályán vereséget szenvedett.

Az olasz csapat az erősen tartalékos Barcelonával szemben maradt alul 2-1-re, úgy, hogy 1-1-es állásnál a milánói gárda két gólját is les miatt érvénytelenítették.

Az előző idényben elődöntős amszterdami együttes 1-0-ra kapott ki a vendég Valenciától, így a forduló előtt hiába vezette csoportját, a Chelsea Lille elleni sikerével a harmadik helyre szorult, és csak az El-ben folytathatja jövőre.

A Barcelona mellett az F csoportból hazai győzelmével a Borussia Dortmund jutott a legjobb tizenhat közé, a G jelű négyesből pedig az Olympique Lyon lett a másik befutó a már korábban csoportgyőztes RB Leipzig mellett, miután 0-2-ről egyenlíteni tudott hazai pályán a németek ellen. A lipcseieknél Gulácsi Péter végigvédte a találkozót, míg Willi Orbán továbbra is sérülés miatt hiányzott.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!