Premier League

2018.12.22. 19:10

A címvédő Manchester City és a Chelsea is kikapott

Mindkét csapat egy góllal maradt alul riválisával szemben.

A Manchester City hiába szerzett a 27. percben vezetést, a Crystal Palace két perc alatt szerzett két góllal még a szünet előtt fordított, az 51. percben pedig büntetővel kettőre növelte előnyét. A manchesteriek a 85. percben lőttek még egy gólt, de egyenlíteni már nem tudtak.

A Manchester City eddig mind a kilenc hazai bajnoki mérkőzését megnyerte a szezonban. Josep Guardiola együttese pályaválasztóként először veszített pontot, és mindjárt hármat. A City két héttel ezelőtt – a Chelsea vendégeként – szenvedte el első vereségét a 2018/19-es bajnoki idényben.

A Chelsea pályaválasztóként végig mezőnyfölényben játszott a Leicester Cityvel szemben, de a szívós vendégcsapat Jamie Vardy 51. percben szerzett találatával nyert. A támadó 250. alkalommal játszott klubcsapatában, és a 95. gólját szerezte, a Premier League aktuális idényében pedig a hatodikat.

Premier League, 18. forduló:

Manchester City-Crystal Palace 2-3 (1-2)

Chelsea-Leicester City 0-1 (0-0)

Bournemouth-Brighton 2-0 (1-0)

Huddersfield-Southampton 1-3 (0-2)

Newcastle United-Fulham 0-0

West Ham United-Watford 0-2 (0-1)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!