a világtól elzárva

2018.07.18. 16:25

Házi őrizetben marad Szerebrennyikov világhírű orosz rendező

Decemberben nélküle mutatták be a Bolsojban a Nurejev című balettet, melyet ő állított színpadra.

Moszkva, 2018. július 18. Kirill Szerebrennyikov sikkasztással vádolt orosz színházi és filmrendezõ, a Gogol Színház mûvészeti vezetõje Szofija Apfelbaumnak, az Orosz Akadémiai Ifjúsági Színház rendezõjének társaságában egy moszkvai bíróság tárgyalótermében 2018. július 18-án. A bíróság augusztus 22-ig meghosszabbította Szerebrennyikov 2017 augusztusa óta tartó házi õrizetét. (MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko)

Fotó: Alekszandr Zemljanyicsenko

Még legalább egy hónapig házi őrizetben marad Kirill Szerebrennyikov világhírű orosz rendező – közölte egy moszkvai bíróság szerdán.

A TASSZ orosz hírügynökség tudósítása alapján a rendező házi őrizetét augusztus 22-ig hosszabbították meg. Szerebrennyikov, a neves moszkvai Gogol Színház művészeti vezetője már egy éve él a világtól szinte teljesen elzártan.

A művészt azzal gyanúsítják, hogy 133 millió rubelnyi (csaknem 585 millió forint) állami színházi támogatást sikkasztott el. A 48 éves rendező tagadja, hogy bűnös lenne, és abszurdnak nevezte a gyanúsítást.

Oroszország egyik legismertebb színházi szakemberét augusztusban helyezték házi őrizet alá. Decemberben nélküle mutatták be a Bolsojban a Nurejev című balettet, melyet ő állított színpadra. A közönség lelkesen fogadta, ám később mégis levették a műsorról. A rendező új filmje, a Leto (Nyár) – amelynek vágásán házi őrizetében dolgozott – a májusi cannes-i filmfesztiválon debütált.

Szerebrennyikov korábban többször bírálta az alkotói szabadságra a konzervatív értékek nevében kifejtett nyomást. Házi őrizete miatt Oroszországban és külföldön is tiltakoztak.

Borítókép: Kirill Szerebrennyikov sikkasztással vádolt orosz színházi és filmrendező, a Gogol Színház művészeti vezetője Szofija Apfelbaumnak, az Orosz Akadémiai Ifjúsági Színház rendezőjének társaságában egy moszkvai bíróság tárgyalótermében 2018. július 18-án. A bíróság augusztus 22-ig meghosszabbította Szerebrennyikov 2017 augusztusa óta tartó házi őrizetét. (MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!