budapest

2018.01.16. 13:57

Dzsesszdallamok Ausztriából

Folytatódik a 3x j(A)zz! című koncertsorozat a fővárosi Opus Jazz Clubban, amely a műfaj osztrák kiválóságait mutatja be.

A 40. koncerten is túl járó széria idei estjei január 16. és 20. között lesznek – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A kedden fellépő Mario Rom's Interzone trió átlagéletkora 30 év alatti, ennek ellenére a Mario Rom (trombita), Lukas Kranzelbinder (nagybőgő) és Herbert Pirker (dob) által alkotott formáció a kritikusok és a média részéről rövid idő alatt világszerte komoly figyelmet érdemelt ki. A szokatlan hangszer-összeállítású csapat képes a virtuozitást és a humort szórakoztató egységgé formálni és azt a benyomást kelteni, mintha négy, öt vagy még több zenész alkotná az együttest. A Mario Rom's Interzone első anyaga, az Everything is Permitted 2015-ben jelent meg, a második, a Truth Is Simple to Consume tavaly.

Január 18-án a Fabian Rucker 5 lép az Opus színpadára. A koncertet megelőzően három napon át az együttes a Budapest Music Center stúdiójában rögzíti debütáló albumának anyagát, amely a BMC Records kiadásában a tervek szerint az év második felében jelenik meg. A fontos osztrák Hans-Koller-Díjat is elnyert 31 éves bécsi szaxofonosra, Fabian Ruckerre komoly befolyással bírt, hogy olyan zenészekkel dolgozott és dolgozik együtt, mint Bobby Previte, Charlie Hunter, Christian Muthspiel, Thomas Gansch, Harry Sokal, Mathias Rüegg, Jim Black vagy Christoph Cech. Rucker zenéje leginkább a dzsessz, a pop és a modern zene közötti erőtérben helyezhető el, ő maga is zenészként, illetve producerként azt a célt követi, hogy a különféle zenei koncepciók között szabadon mozogva megteremtse saját hangját. Kvintettjében Chris Neuschmid gitározik, Philipp Nykrin zongorázik, Andreas Waelti nagybőgőzik, Andreas Lettner pedig dobol.

A 3x j(A)zz! sorozat utolsó koncertjét a több mint egy évtizede Ausztriában élő amerikai Philip Yaeger harsonás zenekara adja január 20-án. Változatos és eredeti zenéjükben a soul, a free jazz és a rock gyökereiből táplálkozó alapokat klasszikus és elektronikus zenei elemek ellensúlyozzák. Yaeger zeneszerzőként és hangszerelőként is jó néhány alkalommal letette névjegyét az osztrák dzsesszélet asztalára, központi szerepre viszont mostani, Hunter című albumával vállalkozott első ízben. Az album fúvós szekcióját a zenekarvezető mellett a fiatal osztrák dzsesszgeneráció két kiemelkedő képviselője, a trombitás Martin Eberle és a szaxofonos Andreas Broger alkotja, a szextett másik felét Yaeger egykori New York-i körének muzsikusai teszik ki: David Cinquegrana gitáros, Nathan Peck bőgős és Yonadav Halevy dobos. A turnézó zenekarban két sokoldalú bécsi dzsessz zenész, a bőgős Martin Burk és a dobos Valentin Duit működik közre.

https://soundcloud.com/pyaeger/hunter-teaser-1

A 3xj(A)zz!-koncertek a budapesti Osztrák Kulturális Fórum és a BMC kreatív együttműködésének köszönhetően valósulnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!