Járvány

2020.04.08. 18:45

Hétszer nyomták újra Camus A pestis című művét február óta Japánban

A könyvesboltoknak korlátozniuk kellett a megvásárolható példányszámot.

Már több mint egymillió példányt adtak el Albert Camus A pestis című regényéből Japánban, ahol a koronavírus-járvány kezdete, február óta hétszer nyomták újra a könyvet 154 ezer példányban.

A könyvesboltoknak korlátozniuk kellett a megvásárolható példányszámot, mindenki csak egy könyvet vehet az 1947-ben megjelent regényből, amely egy fiktív pestisjárványt mutat be.

„A könyv bepillantást enged az embereknek abba, hogy kell élnünk, amikor mindannyian elszigeteltségre vagyunk ítélve” – mondta Mamija Morita, a Sinkosa könyvkiadó szóvivője.

1969-ben adták japán nyelven a franciául 1947-ben megjelent regényt, amely bemutatja az emberi lét dilemmáját akkor, amikor egy észak-afrikai várost hatalmába keríti a pestisjárvány. Évente átlag ötezer példányt adnak el belőle az ázsiai szigetországban, de most az irodalmi toplista élén áll a japán könyvesboltokban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!