2025.05.27. 08:37
Rémálom Liverpoolban: így élték meg a szemtanúk
A Premier League bajnoki cím megszerzése után a Szoboszlaiékat ünneplő tömegbe hajtott egy autó Liverpoolban. Szemtanúk számoltak be róla, hogy miként vált az örömünnep rémálommá.

Rendőrök és mentők a liverpooli Liver Building közelében, ahol autó hajtott a Liverpool futballcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő tömegbe az északnyugat-angliai nagyváros központjában 2025. május 26-án
Forrás: MTI/AP/PA
Fotó: Owen Humphreys
Hétfőn este Liverpoolan egy gépjármű belehajtott a tömegbe, 27-en, köztük gyermekek is, megsérültek. A drámai pillanatokról a szemtanúk beszéltek – az átélt borzalmakról szóló beszámolókat a Magyar Nemzet gyűjtötte össze.

Fotó: Adam Vaughan / Forrás: MTI/EPA
Az utca tele volt emberekkel. Az autó elszáguldott mellettem, az emberek üldözőbe vették, próbálták megállítani. A hátsó ablakait betörték
– emlékezett vissza a 44 éves Peter Jones.
Harry Rashid, aki feleségével és két kislányával vett részt a felvonuláson, drámai pillanatokat élt át.
Nagy volt a zűrzavar, és rengeteg sikoltást lehetett hallani. Nagyon megviselt minket, hogy ezt kellett látnunk. A lányaim sírni kezdtek, mi pedig csak arra törekedtünk, hogy minél hamarabb elhagyjuk a helyszínt
– idézte fel Rashid, aki azt is elmondta, hogy a családot sokkolták az események.
A lányok azóta csendben vannak. Hazafelé tartottunk Liverpoolból Midlandsbe, és szinte egy szót sem szóltak
– fogalmazott.
Voltak, akik hajszál híján kerülték el a tragédiát.
Szorosan egymás mellett haladtunk az utcán, amikor hirtelen dudálást és sikoltozást hallottunk. A barátnőmmel, Francescával együtt félreugrattunk, és félrehúztuk a kislányát is
– számolt be Chelsea Yuen, aki a barátaival volt a tömegben.
„Még mindig sokkos állapotban vagyunk. Nem tudjuk abbahagyni a remegést.”
A további, a Liverpoolban lejátszódott drámai incidensről szóló beszámolókért, a rémálommá vált ünneplésről készült videóért kattintson a Magyar Nemzet cikkére!
Rendőrség: nem terrorcselekmény történt Liverpoolban
Jenny Sims, a területileg illetékes rendőrség – Merseyside Police – parancsnokhelyettese hétfő éjjeli sajtótájékoztatóján elmondta: a vizsgálat eddigi adatai szerint elszigetelt incidensről van szó, és a rendőrség a történteket nem terrorcselekményként kezeli, számolt be az MTI londoni tudósítója.
Jenny Sims megerősítette, hogy a helyszínen őrizetbe vettek egy 53 éves liverpooli illetőségű fehér brit férfit, aki a gyanú szerint az autót vezette. A rendőrtiszt elmondta, hogy más gyanúsítottat nem keresnek az ügyben.
A Liverpool FC labdarúgóklub – amelyben Szoboszlai Dominik is játszik – vasárnap zárta az angol első osztály, a Premier League idei évadját, de már áprilisban eldőlt, hogy behozhatatlan pontelőnyével megnyerte a bajnokságot.
A győzelmi parádét hétfőn, a hagyományos május végi nagy-britanniai munkaszüneti napon tartották. A csapat autóbusza 15 kilométeres utat járt be a városban, és a kijelölt útvonal mentén több százezer – egyes becslések szerint egymillió – ünneplő szurkoló sorakozott fel. A többórás parádé már a vége felé járt, amikor a belvárosi Water Streeten egy autó a távozóban lévő szurkolók közé hajtott, majd megállt.
A helyszíni felvételeken egy sötét színű kombi személygépkocsi volt látható, amelynek hátsó ablaka betört. Az autót azonnal számos rendőr vette körül, később pedig egy paravánnal takarták el.
A játékosokat és a klub illetékeseit szállító, felső szintjén nyitott tetejű busz az incidens előtt hozzávetőleg tíz perccel haladt el azon az útszakaszon, ahol az autó a tömegbe hajtott.
Jenny Sims parancsnokhelyettes az éjszakai sajtótájékoztatón elmondta: az incidens hátterének feltárása érdekében kiterjedt vizsgálat folyik. A rendőrtiszt hangsúlyozta: létfontosságú, hogy senki se kezdjen találgatásokba, és senki se terjesszen álinformációkat, se megrázó tartalmú felvételeket a közösségi médiában.
Dave Kitchin, az északnyugat-angliai területi mentőszolgálat vezetője a sajtóértekezleten elmondta: a sérülteket négy liverpooli kórházba szállították. A kórházi ellátásra szoruló 27 sérült mellett a mentőegységek húsz további embert könnyebb sérülésekkel helyszíni ellátásban részesítettek.
Dave Kitchin szerint a tömegbe hajtó jármű egy kerékpáros mentőst is elütött, ő azonban nem sérült meg.
Nick Searle, a regionális tűzoltóság – Merseyside Fire and Rescue – parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: négy sérült, köztük három felnőtt és egy gyermek a tömegbe hajtó jármű alá szorult, őket a helyszínre kivonuló tűzoltóegységek szabadították ki, felemelve az autót.
Keir Starmer brit miniszterelnök hétfő éjjeli nyilatkozatában köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak az incidens utáni gyors mentőakciókért, és kérte, hogy mindenki biztosítson kellő mozgásteret a rendőrségnek a vizsgálat elvégzéséhez.