Tragikus üdülés

2022.08.13. 10:00

Idegesítette a felesége piszkálódása, ezért megfojtotta egy párnával a középkorú férfi

Egy szingapúri turista bevallotta, hogy megölte a feleségét egy hotelben miközben az Egyesült Királyságban nyaraltak - a férfi azzal magyarázta tettét, hogy belefáradt, hogy a felesége állandóan nyaggatta és csupán egy kis csendre vágyott.

Forrás: Shutterstock

Az 51 éves Sung Hert Fong életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat, amiért megölte feleségét, Pek Ying Linget a Newcastle-i üdülésük alatt még tavaly decemberben. A férfi beismerte a tettet, bár kezdetben azt állította, hogy "nem emlékszik semmire" - derül ki az Origo cikkéből.

Fong elmondása szerint megelégelte felesége állandó "piszkálódását" és nyaggatását, ezért úgy döntött, hogy elhallgattatja őt. Végül egy párnával próbálta befogni a nő száját, de állítása szerint véletlenül megfojtotta.

Az ügyben a bírósági tárgyalás folyamatban van; az angol ügyészség szerint a férj szándékosan térdelt a nő vállára, és képes volt a gyilkossághoz szükséges erőt kifejteni, a férfi egyre erősebben nyomta a nő arcába a párnát.

Fong és felesége már 28 éve voltak házasok, a hírek szerint három gyerekük is van.

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!