Krimi

2021.07.21. 10:34

Bennégett a tyúkólban a kétéves kislány, miközben a szülők tévéztek

Pillanatok alatt bekövetkezett a baj, amikor felcsaptak a lángok egy ház udvarán. A kislány életét nem lehetett megmenteni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Borzalmas tragédiáról számoltak be az ukrajnai Ternopili terület egyik falujából, mely egy többgyermekes család udvarán következett be.

A család ugyanis egy tyúkólat alakított át lakóhelyiséggé, ami nemrég a tűz martalékává vált, benne a kétéves kislányukkal. A tűzeset kapcsán a szakértők még keresik a tragédia kiváltó okát.

A tűzoltók találtak rá a kétéves kislány holttestére, a helyiségben lévő ágy alatt. A rendőrök szerint a gyermek megijedt, és ott akart elrejtőzni a tűz elől. Az előzetes információk szerint a lakók Kárpátaljáról származnak – számolt be róla a kiszo.net alapján a Bors.

A tragédia idején az idősebb gyerekek a folyóparton voltak, négy felnőtt pedig a házban nézte a televíziót, míg a legkisebb az udvaron játszott. Egy robbanásszerű hangra figyeltek fel, aminek köszönhetően észrevették a lángokat.

A kislány az előzetes információk szerint feltehetően baleset áldozata lett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!