Ország-világ

2020.10.14. 07:05

Olcsó, pancsolt szesztől haltak meg

Törökországban az elmúlt hónapokban szó szerint veszélyesen drága lett az alkohol.

Forrás: Shutterstock

Legalább 44 ember halt meg pancsolt szesztől az elmúlt napokban Törökországban, a rendőrség több embert őrizetbe vett és több tonna alkoholt lefoglalt az esettel kapcsolatban – közölte kedden a TRT török állami műsorszolgáltató.

A tájékoztatás szerint október 9. óta legalább 30 ember került kórházba metanol-mérgezés miatt Törökország-szerte, ahol folyamatosan nő az alkohol ára az adóemelések miatt.

A rendőrség 22 embert vett őrizetbe és csaknem 20 tonna etilalkoholt és pancsolt likőrt foglalt le az országszerte tartott razziákon a múlt hét óta. A helyi média szerint Törökországban egyre inkább nő a pancsolt szesz fogyasztása, a rendőrség már nyáron több házi sörfőzőre lecsapott.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat szerint Törökországban volt a legnagyobb az alkohol ára augusztusban az EU tagállamaival összevetve.

A török vegyészmérnöki kamara hétfőn azt javasolta a kormánynak, hogy csökkentse az alkoholos italokra kivetett adót, elkerülendő, hogy további halálos áldozatokat követeljen a pancsolt szesz fogyasztása. Az adó az alkohol árának több mint 70 százalékát teszi ki – közölte a kamara, amely bírálta Recep Tayyip Erdogan török elnök iszlamista konzervatív kormányát, amely szerinte gyakorlatilag megpróbálja „betiltani az alkoholt”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!