2025.03.20. 08:01
Jégkása: dermesztő dolog derült ki a népszerű édességről
A nyáron oly népszerű édesség nem az egészséges finomságok kategóriájába tartozik, efelől eddig sem volt kétség. Ám egy tanulmány szerint a jégkása egészségtelenebb, mint azt gondolnánk, fogyasztása komoly veszélyt jelent a gyerekekre nézve. Lássuk, miért is?

A jégkása fogyasztása egyes gyerekek esetében komoly veszélyt jelenthet (Illusztráció)
Forrás: Shutterstock
A jégkása a gyerekek, sőt felnőttek nagy kedvence is, jólesik a hideg nyalánkság a nyári rekkenőben. A dublini kutatók azonban meghúzták a vészharangot, tanulmányuk szerint ugyanis a jeges édesség egyes gyerekekre komoly veszélyt jelent – hívta fel a figyelmet a New York Post cikkére hivatkozva a Mindmegette gasztroportál.

Forrás: Shutterstock
A kutatás során 21 olyan gyermek esetét vizsgálták, akik 2009 és 2024 közötti időszakban lettek rosszul a jégkása elfogyasztása után.
A kicsik 2 és 6 év közöttiek voltak, és egyiküknek sem volt korábban ismert egészségügyi problémája.
A tünetek, melyek a jégkása elfogyasztását követő egy órán belül jelentkeztek, a következők voltak:
- akut eszméletvesztés,
- hipoglikémia (alacsony vércukorszint),
- metabolikus acidózis (tejsavfelhalmozódás a véráramban),
- pszeudo-hypertrigliceridémia (tévesen megemelkedett trigliceridszint),
- hipokalémia (alacsony káliumszint)
- és alacsony laktátszint.
Glicerin a jégkásában?
„A vérükben és a vizeletükben magas glicerinszintet mértünk, ami a kórházi ellátás után helyreállt” – idézte a portál Ellen Crushellt, a tanulmány vezető szerzőjét.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a glicerint tartalmazó jéghideg italok, például a jégkása fogyasztása glicerinmérgezésnek nevezett szindrómát okozhat.
A gyermekek többségénél (95 százalék) az italok elhagyása után nem jelentkeztek további tünetek.
Hogy kerül a jégkásába a glicerin és még milyen megállapításra jutottak a kutatók?
Ha tudni szeretné a válaszokat, kattintson ide!
Bulvár-celeb
- Így tartsa távol otthonától a darazsakat
- A beszélgetés nélküli randi a TikTok új trendje
- Ültesse el ezt a növényt a kertjében, és nem kell aggódnia a kullancsok miatt
- Porszag ellen: ha ezt a trükköt beveti, illatos lesz az egész lakás
- 10 dolog, amire semmiképp sem szabad papírtörlőt használni