Bulvár-celeb

2022.10.30. 11:35

Katasztrófa jön a Földön: hosszabb lesz egy nap

A Hold évente 3,8 centiméterrel távolodik a Földtől. Ez nem tűnik soknak, a hatása mégis jelentős, mert megváltoztatja a napok hosszát a Földön.

Forrás: Shutterstock

A Föld és a Hold már nagyon régóta társak, de ez nem volt mindig így. Az óriásbecsapódás-elmélet szerint körülbelül 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy kisbolygó nekiütközött a fiatal Földnek, aminek következtében bolygónk rengeteg törmeléket dobott ki. Ebből a törmelékből jött létre aztán a Hold. Égi kísérőnk azonban távolodik a Földtől, ennek pedig idővel drasztikus következményei lesznek: a

nappalok hossza megnő, és az élet akár össze is omolhat bolygónkon. 

A Hold évente 3,8 centiméterrel távolodik a Földtől. Erre először 1969-ben, a NASA Apollo-missziói során derült fény, amikor néhány tudós valami furcsát vett észre a Holdra telepített fényvisszaverő paneleken. Így derült ki, hogy a Hold valóban távolodik tőlünk. A későbbi tanulmányok meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy ez nem új keletű jelenség, már nagyon régóta tart.

A távolodás oka a Föld lassuló tengelyforgása és az árapály jelenség. 

Milyen hatással lehet ez a Földre?
A Hold távolodásának egyik legfontosabb és legközvetlenebb hatása, hogy a nappalok hossza nő.

 

A távoli múltban,2,45 milliárd évvel ezelőtt a Földön egy nap hossza mindössze 16,9 óra volt. 

 

Ám mivel messzebb került bolygónktól egy nap ma már 24 órából áll. A tendencia a jövőben is folytatódni fog, így a távolabbi jövő emberisége már 24 óránál hosszabb napokra készülhet, feltéve, ha életben marad. A Hold távolodásának ugyanis sokkal súlyosabb hatásai is lesznek a földi életre.

A legtöbb hideg és meleg óceáni áramlat megszűnik, ami drámai csapást jelent majd az óceáni ökoszisztémára, a partvidékekről nem is beszélve. 

Szintén drasztikusan meg fognak változni az évszakaink is. A Hold „kiiktatásával" ugyanis a Föld jobban ki lesz téve a többi égitest gravitációs hatásainak, ami komoly zavarokat okozhat bolygónk időjárásában - írja az Origo.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!