Bulvár-celeb

2021.03.13. 06:25

Rég elhagyottan állt az autó az utcában – belenéztek a csomagtartóba és szörnyű amit találtak

Az autószállító sofőrje a pótkereket kereste a hónapok óta elhagyott autó csomagtartójában, ám teljesen mást talált.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Egy hónapok óta eltűnt nő holttestét találták meg az elhagyott autó csomagtartójában szerdán. A január óta egy helyben álló kocsihoz a helyiek hívták ki a hatóságokat, hogy szállítsák el – írja a crimeonline nyomán a Bors.

A WNBC beszámolója szerint a holttestet egy Toyota Camryban találták meg az amerikai Queensben.

A kocsiszállító sofőrje észrevette, hogy a gumiabroncs nem megfelelő, ezért szerette volna kivenni a csomagtartóból a pótkereket, ekkor bukkant rá a nőre.

Egy helyi lakos azt nyilatkozta, a kocsi nagyjából két hónapja állt ott.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

A hatóságok szerint a holttest a 26 éves Destroy Smothersé, aki novemberben, a születésnapi bulija után tűnt el nyomtalanul.

Megerősítették, hogy a talált nő ruházata megegyezik azzal, amit az eltűnt fiatal hordott azon a novemberi napon. Arról is beszámoltak, nem volt nyoma annak, hogy Destroyt megerőszakolták volna.

A nő barátja még az eltűnés után azt mondta a rokonoknak, hogy az autóba veszekedtek, amikor Destroy fogta magát, kiszállt és a kulcsa, az iratai és a tárcája nélkül elviharzott.

A férfit keresik a rendőrök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!