2021.03.05. 13:00
Ez sokaknak nem fog tetszeni: szakértők szerint futás közben is kell a maszk
Szakértők szerint szabadtéri sportolás közben is elengedhetetlen a szájmaszk használata. Az Oxfordi Egyetem professzorának jó oka van ezt állítani.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Good Morning Britainnek adott interjújában egy szakember azt mondta: kötelezővé kellene tenni a szájmaszk használatát a szabadtéri sporttevékenységeknél, így a futásnál is. Az Oxfordi Egyetem egészségtudományi szakának professzora szerint több szakértő is ezt javasolja – írja a Bors.
„A koronavírus a levegőben is jelen van, ezért kétségtelenül el lehet kapni, ha valaki belélegzi azt az adott esetben fertőzött levegőt, amit más kilélegzett” – mondta a professzor.
Hozzátette: a szabadban kocogók jól tudják, hogy olykor érezhető a másik lihegése közben távozó levegő – ezt belélegezve kétségtelenül fennáll a veszély.
„Kocogsz, azt hiszed, jól vagy, később koronavírus-tüneteket produkálsz. Itt tulajdonképpen az történt, hogy inhaláltad a koronavírust. Elkaphattad bármelyik járókelőtől az utcán”
– mondta a szakember.
A professzor szerint ezért éppen olyan fontos kint is maszkot viselni, mint zárt tereken, hiszen nem tudhatjuk, hol és mekkora fertőzésveszély fenyeget.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg