Ország-világ

2020.11.08. 08:55

Lánya szülinapján sokallt be és lett öngyilkos a hétgyerekes anya

Az anyuka holttestére ünneplők találtak rá. Később kiderült, a végzetes nap előtt pont egy hónappal orvosnál járt, ahol megállapították, hogy depresszióban szenved.

Forrás: Shutterstock

Férje, David mit sem sejtett abból, hogy a 41 éves Louise Giles mentális betegséggel küzd, ezért mint mindig, azon a napon is elvitte iskolába a gyerekeket, és dolgozni ment. A férfi azonban napközben többszöri próbálkozásra sem érte el telefonon a feleségét, ezért a szomszédokat tárcsázta, hogy nézzenek rá a nőre. A hétgyermekes édesanyára holtan találtak rá, felakasztotta magát. Közben az angliai Readingben található házuk előtt már a család 30 tagja várakozott, ugyanis a szülők bulit szerveztek kislányuk, Shannon születésnapjára.

Később pedig kiderült, a tragédia előtt egy héttel az édesanya titokban orvosnál járt és depressziót diagnosztizáltak nála.Ezt a család a nyomozás során, a bíróságon tudta meg.

Nem tudtam a diagnózisról, sőt arról sem, hogy orvosnál járt. A tragédia előtt még elmentünk korcsolyázni és semmi furcsát nem láttam rajta. Minden időmet vele töltöttem, egyedül akkor nem voltam mellette, amikor dolgoztam.

– idézi a nő férjét a The Sun.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!