Ország-világ

2020.10.30. 15:08

Koronavírus-akciófilmet forgatott Michael Bay, már itt is az első előzetes

Kutyafuttában, az év eleje óta tomboló világjárványra reagálva készítette el új filmjét a Transformers-mozik atyja, Michael Bay: a Songbird című mozit májusban jelentették be, és rohamléptekkel le is forgatták, így már meg is érkezett az első előzetes.

A történet gyakorlatilag a mostani koronavírus-járványt veszi alapul, de természetesen végletekig túlozva azt.

A készítők olyannyira nem akarták titkolni, hogy mivel akarnak nézettséget szerezni, hogy Covid-23-ra keresztelték a filmbéli, egész világot sújtó vírust, ami miatt az emberek az otthonaikból karanténzónákba kényszerülnek.

A főszereplő egyébként a Riverdale-ből ismerős KJ Apa, aki szerepe szerint immunis, így futárként dolgozik. Egy nap a barátnője – akivel a karantén miatt nem érintkezhet – elkapja a halálos vírust, a srác pedig mindent megtesz, hogy a lányt ne zárják be.

A filmet – aminek még nem ismert a bemutatódátuma – Bay producerként felügyelte, Adam Mason rendezte, és többek közt Demi Moore is feltűnik benne.

Jó kérdés, hogy eleve mennyire ízléses dolog egy ilyen filmet leforgatni a járvány kellős közepén, nem is beszélve arról, hogy a stáb állítólag igencsak lazán értelmezte a járványügyi előírásokat – írja az IGN alapján a Bors.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!