Zaklatás

2018.06.06. 09:11

Harvey Weinstein ártatlannak vallja magát

Az amerikai producer tagadta bűnösségét nemi erőszak és szexuális bántalmazás vádjában. Ügyvédje azt mondta, megpróbálja elérni az ügyészeknél, hogy ejtsék az ügyet még az előtt, hogy tárgyalásra kerülne.

A bukott filmmogul kedden először jelent meg a manhattani legfelső bíróság előtt az után, hogy múlt héten hivatalosan is vádat emeltek ellene két nő sérelmére elkövetett szexuális zaklatás, erőszakos nemi közösülés, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt.

A filmproducer május 25-én feladta magát a New York-i rendőrségen. Még aznap egymillió dollár óvadék ellenében szabadon engedték, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el New York és Connecticut államot. Kedden az újságíróknak nem nyilatkozott, de ügyvédje, Benjamin Brafman megerősítette, hogy ügyfele ártatlannak vallotta magát.

„Weinstein úr tagadja a bűncselekmények elkövetését. Soha senkivel nem bocsátkozott olyan szexuális aktusba, amely nem közös megegyezéssel történt” -

mondta Brafman.

Az ügyvéd azt hangoztatta, hogy a nemi erőszak elítélendő, ahogyan az is, ha valakit hamisan vádolnak meg vele. Brafman „a legnagyobb mértékben védhetőnek” nevezte az ügyet azon bizonyítékok alapján, amelyeket a vádiratból megismertek. Hozzátette, hogy megpróbálja elérni az ügyészeknél, hogy ejtsék az ügyet. „Ha sikeresek leszünk, valószínűleg nem lesz tárgyalás” – mondta.

A The Weinstein Company nevű filmes cég 66 éves társalapítójáról a The New York Times című napilap terebélyes oknyomozó riportot közölt arról 2017 őszén, hogy a producer az elmúlt évtizedekben színésznőket zaklatott szexuálisan, többet megerőszakolt és korábban nyolc esetben is pénzügyi kárpótlásban állapodott meg áldozataival. Amióta az amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit, több mint 70 nő – köztük Salma Hayek, Ashley Judd, Rose McGowan és Gwyneth Paltrow – vádolta meg Weinsteint nemi erőszakkal, szexuális zaklatással.

Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.

A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az amerikai filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A producer ellen New York mellett Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján.

Az ügyészség a vádiratban nem nevezte meg az áldozatokat, amerikai sajtóértesülések szerint az egyik sértett Lucia Evans, akit kezdő színésznőként 2004-ben a filmmogul orális szexre kényszerített. Evans az első nők között volt, akik az újságíróknak feltárták ügyüket.

Ha bírósági tárgyláson az esküdtszék Weinsteint bűnösnek találja, 5 évtől 25 évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki rá a bíró. Az illetékes bíró szeptember végére rendelte vissza a feleket.

Borítókép: Harvey Weinstein amerikai filmproducer egy New York-i kerületi bíróságon 2018. június 5-én.

Fotó: MTI/AP pool/New York Post/Steven Hirsch

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!