Ladik

2013.04.23. 10:11

Ez történt a LADIK-döntőn

A Lapot a Diákoknak! médiavetélkedő megyei döntőjét a tatabányai Média-búvárok nyerték, így ők utaznak az országos döntőre.

KEMMA

 A facebookon is követhették a LADIK-döntő eseményeit.

Az első feladatról itt olvashattok bővebben.

10:10 Nekiveselkedtek a csapatok és már az első feladattal birkóznak: be kell mutatkozniuk, de az általáunk adott szempontok alapján. A zsűri (Kovács Nikolett projektmenedszer, Takács Zoltán felelős szerkesztő, Szőts István lapszerkesztő) maximum tíz ponttal jutalmazza majd a bemutatkozásokat, amelyekben a csapatok mindegyik tagjának részt kell vennie.

10:26 Jönnek a Dózsa Krónikásai. A csupa-lány csapat kedvenc hobbija a zenehallgatás, és szerintük nem kell fölösleges szőrcsomó a házba (vagyis nincsenek háziállataik). Kedvenc tárgyuk a média, és bár nem akarnak egoistának tűnni, mindenben profik. :)Van, aki énekelni szeret, csak hangja nincs hozzá. Rajzolni, dalolni, táncolni is szeretnek. Zárszóként egy csasztuskát adnak elő "a Dózsából érkeztünk" felütéssel.

10:29 A komáromi Médiacápák csak fiúkból álló csapata a zsűrire koncentrál, az ítészek elé állva mesélnek magukról. A srácok a szoknyavadászatban a legjobbak, egyik tagjuk Spanyolországban élt három évig.

10:32 A Médiabúvárok mind lányok, a tatabányai Váci-iskolából érkeztek, és szeretik felfedezni a média világát. A csapat egyik tagja felolvassa a bemutatkozást, négyen pantomimesként kísérték őt.

10:37 A Hermann Ottó iskola Újságfalói nagyon jó barátnők, szeretnek sportolni (röplabdától táncig bármi jöhet), zenét hallgatni, 21 házillatuk van (plusz a 180 csikre és sertés). Szeretik a Glamourt és a 24 Órát is. Néha az órákon, pad alatt is lapozgatják ezeket.

10:40 A Feszty-iskola másik csapata a Festéktüsszentők. A vidám, humoros lányok 100xSzépet is szeretik, hát még a rajzolást! Persze az olvasás is fontos, egyik tagjuk könyvet is ír.Igazi állatbarátok, egyikükre úgy hallgat a kutyája, hogy ítzből legalább kétszer odamegy hozzá, ha hívja. :)

10:41 A szákszendi LADIK(OK)OSOK rímbe szedték bemutatkozásukat. Lady Gaga-fan, rocker csaj is van soraikban, Marcihoz képest a floppylemez aprócska hangya.

10:45 Szerkesztőséggé alakul a LADIK-döntő, hisz jön a második feladat, de a lapzárta vészesen közeleg: a diákoknak 25 percük van megtervezni a szerdai 24 Órát.

A megyei döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik

Dózsa György Általános Iskola (Tatabánya) - Dózsa krónikásai (Páli Ferencné)

Feszty Árpád Általános Iskola (Komárom) Médiacápák (Hermann Veronika)

Váci Mihály Általános Iskola (Tatabánya) - Média-búvárok (Szpevák Éva)

Hermann Ottó Általános Iskola (Tatabánya) - Újságfalók (Junger Zsuzsanna)

Feszty Árpád Általános Iskola (Komárom) - Festéktüsszentők (Hermann Veronika)

Öveges József Általános Iskola (Szákszend) - LADIK(OK)OSOK (Fehér Gábor)

Feszty Árpád Általános Iskola (Komárom) Médiacápák (Hermann Veronika)

Váci Mihály Általános Iskola (Tatabánya) - Média-búvárok (Szpevák Éva)

Hermann Ottó Általános Iskola (Tatabánya) - Újságfalók (Junger Zsuzsanna)

Feszty Árpád Általános Iskola (Komárom) - Festéktüsszentők (Hermann Veronika)

Öveges József Általános Iskola (Szákszend) - LADIK(OK)OSOK (Fehér Gábor) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!