Fotó: Mohammed HUWAIS / AFP

Omladoznak a jemeni főváros világörökségi épületei 

A jellegzetes barna-fehér színű, agyagtéglából épült házak a 11. század előttről származnak.

Omladoznak az épületek a jemeni főváros, Szanaa veszélyeztetett világörökségi helyszínként számon tartott óvárosában a nagy esőzések miatt.

A főváros történelmi negyedeiben magasodó, jellegzetes barna-fehér színű, agyagtéglából épült házak a 11. század előttről származnak és már régóta komoly fenyegetést jelent rájuk az országban zajló fegyveres konfliktus és az elhanyagoltság.

A történelmi városok megóvásáért felelős hatóság szerint az állampolgárok ma már nem gondozzák úgy ezeket a házakat, ahogy annak idején, aminek következtében az épületek megrepedeznek, a szerkezetük meggyengül.

Az óváros épületei közül csaknem ötezernek beázik és 107-nek részben beomlott a teteje. A hatóság az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO), valamint különböző alapítványokkal együttműködve igyekszik megmenteni az épületek egy részét.

Idén kivételesen heves esőzések sújtják az országot április közepe óta, és a helyzet várhatóan szeptember elejéig nem változik. Az esőzések hozzájárulnak olyan betegségek terjedéséhez, mint a kolera, a dengue-láz és a malária.

Az Irán támogatását élvező húszi hatóságok az UNESCO-hoz fordultak segítségért a város örökségének megóvása ügyében.

Az elmúlt hetekben nagyjából 111 ház omlott össze részben vagy teljesen az óvárosban. Egy szanaai lakos elmondta, hogy az egyik helyi bank kezdeményezésére műanyag borítást osztanak szét a rászorulók között, hogy azzal fedjék le a házak tetejét.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között, és a konfliktusba 2015-ben Szaúd-Arábia szövetségeseivel együtt katonailag is beavatkozott.

A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. Az országban a világ legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki, amelyen csak tovább ront a koronavírus-járvány.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
játékos verseny
Dobogót érhet, ha elég madarat számolunk meg
írdalá.hu / 9 perce
Pesty László: megnöveljük a székely lobbi súlyát Brüsszelben
A kampányfőnök Erdélyben járva a polgári kezdeményezés aláírására buzdította a székelyeket.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Szilágyi Imréné a Tatai Kórház volt dolgozója 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 30-án, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel emlékezünk a felejthetetlen Kerekesné Barsi Mária Kinga halálának 6. évfordulóján. Családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kele Miklósné Ásoth Etelka 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton, 13 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Elemérné Szántó Mária 97 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csicsai Péter János a CSISZER-KER Kft. ügyvezetője 41 éves korában váratlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2020. szeptember 28-án, hétfőn, 15 órakor lesz a dunaszentmiklósi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén megjelennek, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga László Tata, József Attila utcai lakos 47 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 15 órakor lesz a tatai Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál." Fájó szívvel tudatjuk, hogy id. Krivanek Tibor elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 9 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál, utána a hamvakat szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, kegyeletüket 1-1 szál virággal róják le. Aki ismerte és szerette őrizze meg emlékezetében. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kaczor Jánosné Horváth Mária 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 16 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára virágot, koszorút helyeznek és fájdalmukban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Cs. Kiss Ernőné 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 17 órakor lesz Tatán, a Kapucinus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baracskai Ferenc 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 11 órakor lesz a csémi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, Ők itt maradnak bennünk csöndesen még." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Maczkó János a KIMÉV volt igazgatója tatai lakos 79 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krajcsirovits Henrikné Boros Hermin tanárnő 86 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 24-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a régi ravatalozóban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Józsefné Szent Mihály pusztai (Iskolasor) lakos életének 69. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 17 órakor lesz a nagyigmándi református temetőben. A gyászoló család Drága emléke szívünkben örökké él!
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baranyai Antal a Központi Műhely volt dolgozója 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 23-án (szerdán), 14 óra 30 perckor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mihele László 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 23-án, szerdán, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál). Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Ha fejfád mellett ég a gyertya, Látjuk benne arcod, Oda föntről - messzeségből, Karod felénk nyújtod. Vigyázol ránk mos is, tudjuk, Ugyanúgy mint régen. Drága jó férj, s édesapa sosem feledünk Téged!" Fájó szívvel emlékezünk Pisla Ferenc halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Juhász Gézáné Pokornyi Mária életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 22-én, kedden, 15 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Polák Imréné Mimi néni 85 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Aki ismerte és tisztelte őrizze meg emlékezetében. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga József nyugalmazott rendőrőrnagy 67 éves korában hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én, kedden, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Máté Sándor 89 éves korában csendesen elhunyt. Szerettünk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Őshonos / 1 órája
Huszonnégy év után került meg egy elveszett kereru Új-Zélandon
bundesliga / 1 órája
Flick nem neheztel Lewandowskiékra
Államilag támogatott / 1 órája
Csütörtöktől jönnek az Újratervezés program informatikai képzései
Baleset / 1 órája
Fejtetőre borulva landolt a kocsi Bajna és Héreg között
Kemma.hu
Disney / 2 órája
Ő játssza majd Csingilinget az élőszereplős Pán Péterben
250 év / 2 órája
A Semmelweis Egyetem történetét bemutató kiállítás nyílt